in ,

Üzenet a tök hülye Dobrevnek: kiesett a baloldal a cseh parlamentből

Mind a szocik, mind a világháború óta bent ülő kommunisták kiestek a cseh törvényhozás épületéből. (Nem az ablakon át.)

A szombaton zárult cseh parlamenti választást a jobboldali Spolu (Együtt) pártszövetség nyerte, megelőzve Babis miniszterelnök ANO (Igen) pártját (amely egyébként az európai politikában a liberális Renew pártcsalád, így papíron a magyar Momentum szövetségese).

Az eddig ellenzéki Spolu és a Kalózok-Polgármesterek pártszövetség este bejelentették, hogy csak egymással tárgyalnak a kormányalakításról (e két szövetség többségbe került a parlamentben).

A Spolu vezető ereje a korábban Václav Klaus egykori államfő által alapított Polgári Demokrata Párt (ODS),

amely az Európai Parlamentben a Konzervatívok és Reformisták (ECR) egyik meghatározó tagpártja. Mellette a kereszténydemokraták és a korábban Karel Schwarzenberg által fémjelzett TOP09 párt vesznek részt a szövetségben, e két párt az Európai Néppárt tagja.

A másik szövetségben a polgármesterek pártja (STAN) szintén az Európai Néppárt tagja; a Kalózok pedig, akik végül mindössze 4 képviselőt küldenek a parlamentbe, az európai Zöldek tagpártja (A másik négy ellenzéki, jobboldali pártnak egyébként a Kalózok nélkül is többsége lenne a törvényhozásban.)

A parlament tagja marad továbbá a radikális jobboldali, bevándorlás-ellenes SPD párt,

amit a félig japán származású Tomio Okamura vezet.

A választás jelentős fejleménye, hogy Csehországban kiesett a baloldal a parlamentből: mind a szocik, mind a kommunisták búcsút inthetnek a törvényhozásnak.

A Cseh Szociáldemokrata Párt a rendszerváltás óta résztvevője és közben vezető ereje is volt a cseh politikának: a választáson épp hogy az 5 százalékos küszöb alá került, 4,6 százalékkal.

Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) pedig

egyenesen a 2. világháború óta volt bent a prágai parlamentben,

ebből negyven éven keresztül diktatórikus egyeduralomban. A térségben egyedülálló módon a cseh kommunisták a rendszerváltás után is résztvevői maradtak a parlamenti politikának – a mostani választásokig, amelyen alig 3,6 százalékot szereztek.

 

(pestisracok.hu)

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Maki Zaj Amerika embere – Őt fogják előre tolni, mert ez a parancs