Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Utáljuk a DK-t, de rendesen! Hivatalos: a magyarok közel kétharmada szerint a DK árnyékkormánya csak egy kommunikációs trükk

0 megjegyzések 33 megtekintés

A magyar választók jelentős többsége (60 százalék) elégedetlen a Demokratikus Koalíció árnyékkormányával, szerintük az elmúlt egy évben rosszul teljesített Gyurcsány Ferenc politikai formációja – derült ki az Alapjogokért Központ reprezentatív közvélemény-kutatásából.

A Demokratikus Koalíció egy éve hozta létre saját az árnyékkormányt, aminek eredeti célja egy koherens kormányzati program megalkotása volt.

EGY ÉV ELTELTÉVEL MOST AZ LÁTHATÓ, HOGY A MAGYAROK TÖBBSÉGE (60 SZÁZALÉK) NEMCSAK ELÉGEDETLEN A FORMÁCIÓ TEVÉKENYSÉGÉVEL, HANEM KÖZEL KÉTHARMADUK (64 SZÁZALÉK) EGYENESEN EGY POLITIKAI REKLÁMTERMÉKNEK, KOMMUNIKÁCIÓS TRÜKKNEK TARTJA

– derült ki az elemzésből.

 

 

Azt is fontos megjegyezni, hogy az ellenzéki összefogás szavazóinak harmada, valamint a „rendszerkritikusnak” kikiáltott fiatalok (18-29 évesek) 58 százaléka is úgy véli, rosszul teljesített a DK politikai brandje. Ugyanakkor még a centrum szavazók 58 százaléka is csak kommunikációs trükként gondolt a Gyurcsány-párt formációjára.

 

 

(Mandi)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.