Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Unatkoznak a nyomik – Megint építési kordont pakol a Várban a Momentum, közben a kormány vidéken ülésezik

0 megjegyzések 25 megtekintés

Élőben közvetítette közösségi oldalán a Momentum péntek reggel, hogy ismét (a videót kommentáló személy szerint már nyolcadik alkalommal) kordont bontanak a Karmelita előtt. A párt videójában megszólaló Bedő Dávid szerint például a kormány „évek óta hazudik” arról, hogy az építési kordonok építési kordonok, míg Tóth Endre szerint a kormány politikájának szimbóluma a kordon.

Eközben a Kormány

A Momentum reggeli akciója közben a Kormány háromnapos maratoni kormányülést tart Sopronbánfalván. Az első órákról készült felvétel nemrég Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalára is kikerült. A videón többek között az látható, ahogy a miniszterek megérkeznek a helyszínre, és nekilátnak a tanácskozásnak.

A rövid videóhoz a kormányfő csak annyit írt kísérőszövegként:

Magyarország békét akar, és nemet mond a migrációra.”

Sajtóhírek szerint a kormányülésen tárgyalhatnak az ukrajnai háború fejleményeiről és Svédország NATO-csatlakozásának támogatásáról is, emellett pedig minden bizonnyal áttekintik az EU-költségvetés kérdését és az uniós források helyzetét is.

A Momentum videóját a nyolcadik alkalommal megszervezett kordonbontásról itt tekintheti meg:

(Mandi)

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.