in , ,

Újabb családvédő intézkedések a mosolygós szemű minisztertől! Hárommilliós támogatást kapnak a családok lakásfelújításra

AZ EGYGYEREKESEK IS VISSZA TUDJÁK IGÉNYELNI KIADÁSAIK ÖTVEN SZÁZALÉKÁT, NEM FELTÉTEL A CSOK SEM

Jelentős mértékben, akár hárommillió forinttal támogatja az állam a jövő évtől a lakásfelújításokat, aminek egyetlen kritériuma van, legalább egy gyermek. A készülő nagyszabású otthonteremtési program újabb eleme mellett eddig az ötszázalékos lakásáfát, illetve annak visszaigényelhetővé tételét ismertette a kormány, de további lépések is várhatók.

Lakás- és házfelújításhoz is támogatást nyújtunk 2021. január 1-jétől – jelentette be Novák Katalin családokért felelős miniszter. Az otthonfelújítási programban legfeljebb hárommillió forintot tudnak visszaigényelni a családok, a költségek legfeljebb ötven százalékának erejéig.

Vagyis ha hatmillió forint kiadásról mutat be számlát a család, akkor hárommillió forintot tud visszaigényelni.

Novák Katalin hangsúlyozta, a támogatást már egy gyermekkel is igénybe lehet venni, és nem feltétele a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylése sem. A visszaigénylés mind az anyagköltségekre, mind a munkadíjakra vonatkozik. A miniszter jelezte, fő céljuk az, hogy minden családnak legyen biztos tető a feje felett. Ezért vezették be annak idején az otthonteremtési programot és most ezért dolgoznak minden idők legnagyobb otthonteremtési célú csomagján.

 

Ennek egyik eleme az újfajta támogatás, amely már korábban is sok javaslatban felmerült. Eddig azonban a csok keretében csak lakásbővítésre (házbővítésre) lehetett támogatást kapni, a használt lakás vásárlására érvényes támogatási összegben. Ez egy gyermek után 600 ezer, két gyermeknél 1,43 millió, háromnál 2,2 millió, négy vagy több gyermek esetén pedig 2,75 millió forint vissza nem térítendő támogatást jelent. Tavaly július 1-jétől érhető el a falusi csok, amely a 2486 preferált kistelepülésen a meglévő saját otthon vagy az ott vásárolt ingatlan felújítására, korszerűsítésére milliós nagyságrendű összeget, nagycsaládosoknak akár ötmillió forint igénylését teszi lehetővé szintén vissza nem térítendő támogatásként.

Az új program éppen ezért

a használt lakásra szóló csok igénylését felpörgetheti, sőt azoknak a családoknak is lehetőséget ad lakásuk korszerűsítésére, amelyek korábban költöztek a csok segítségével. A 2021-től bevezetendő otthonfelújítási programban ugyanis semmilyen más korlát, így energetikai előírások sem lesznek, az egyelten feltétel, hogy a felújítást végző családban legalább egy 18 év alatti gyermek legyen.

Novák Katalin a részleteket illetően kis türelmet kért, a részletes szabályokat várhatóan néhány héten belül lehet megismerni. Kérdésre válaszolva Novák Katalin azt is leszögezte, hogy az otthonfelújítási program felülről nyitott lesz – ahogy a többi családtámogatási forma –, vagyis a forrásokat az igényekhez igazítják. Szerinte sokan szeretnének majd élni a lehetőséggel, ezért érdemes már most megállapodni a felújítást végző szakemberekkel.

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint többféle forgatókönyv lehetséges a program működésében. – Vannak olyanok, akik eddig azért halogatták az esetleges költözést, mert csak az olcsóbb, felújítandó lakásokra volt elegendő pénzük. Ezeknek a gyermeket nevelő családoknak a januárban kezdődő program jó lehetőséget nyújt a költözésre, mert a megvásárolt lakást az állami támogatással a saját igényeik szerint korszerűsíthetik – mutatott rá a szakértő, aki szerint sokan lesznek olyanok is, akik belevágnak komolyabb, az ingatlanuk energetikai rendszerét is érintő felújításba.

Mint ismert, az új otthonteremtési program korábban megismert elemeként január 1-jétől 27 helyett ismét öt százalék lesz az új építésű lakások forgalmi adója. Ez várhatóan a 2022 végéig építési engedélyt kapó ingatlanokra lesz érvényes. Sőt a csokkal vásárló családok ezt az ötszázaléknyi áfatartalmat is vissza tudják igényelni, vagyis ők tulajdonképpen adómentesen tudnak új otthont vásárolni.

Novák Katalin kifejtette, noha sokan költöznek új otthonba, de még többen vannak azok, akik a meglévő otthonukat szeretnék bővíteni, felújítani. A felújítási program szerinte jó az építőiparnak és a gazdaságnak is, mert munkát ad és munkahelyeket teremt.

 

 

(Pintér Balázs, magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Az ENSZ csapatok mikor jönnek? Óriási nyivákolás van, mert az SZFE-n lekapcsolták a netet!

Trollkodás a köbön! Döbbenetes, titkos felvételek kerültek nyilvánosságra a Keménymag szereplőiről! Videó