Négy unokámból hárommal sétáltam tegnap – a negyedik még csak babakocsi-kompatibilis – és megkérdeztem a 9. évét taposót, hogy, tudja-e a magyar miniszterelnök nevét.
Rávágta, hogy: Orbán Viktor.
Ennek fele se tréfa és jött a következő nagyapai kérdés, a köztársasági elnök nevét is tudod?
Sulyok Tamás bácsi, hangzott tőle az ellentmondást nem tűrő válasz.
Ha lúd, hát legyen kövér és folytattam:
Na és, hogy hívják azt, akit a környezetedben legtöbbször nem dicsérőleg említenek, otthon vagy bárhol?
Magyar Péter!
Elmosolyodtam. Nyolc és fél éves az unokám és ,,képben” van igen sok felnőttel szemben, akiknek ugyanebből a három kérdésből álló tesztje nem lenne színjeles Magyarországon.
Az jutott eszembe, hogy nincs veszve a haza.
Tetszik vagy sem, de akiknek a kezét gondosan fogjuk sétáink során – legyen a gyermekünk, avagy az unokánk, pár évtized múlva a miénket fogják majd, amikor már bennünket szükséges sétáltatni.
Persze cseperedve lázadnak a szüleik, nagyszüleik ellen és minden más ellen is, ez így természetes, de mégis az otthonról hozottak szellemi muníciója meghatározó lesz az életükben.
Az én szívem és lelkem nyugodt, van remény a magyar jövőre.
Drága unokám, büszke vagyok rád!!!
Bognár Zsolt /Parabolha/
Ha teheted, támogasd munkánkat, köszönjük!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?