in , ,

Trombitás Kristóf: leckéztessük csak meg a finneket és a svédeket

Minden bizonnyal önök is hallották, hogy a közeljövőben Finnországba és Svédországba magyar parlamenti küldöttségek érkeznek.

„Minden bizonnyal önök is hallották, hogy a közeljövőben Finnországba és Svédországba magyar parlamenti küldöttségek érkeznek. Az oka ennek az, hogy minekutána szövetségeseink az említett országok, szeretnénk felgyorsítani számukra a NATO-csatlakozást. Tennénk ezt két, igencsak jelentős ellenérv dacára. Egyfelől a hidegháború kezdete óta – sőt, a finnek esetében a második világháború lezárultával kezdődően – a törékeny, majd egyre erősebbé váló szövetségi rendszerek egyik európai alapját az adta, hogy mindkét északi állam katonailag semleges. Finnország esetében, mivel közvetlenül is határos Oroszországgal, ez különösen fontos kitétel volt.

Olyannyira fontos, hogy ennek megváltoztatására a fent említett, csatlakozni kívánó államok évtizedekig nem is akartak energiát feccölni. Érthető, hogy az oroszok ukrajnai agressziója megváltoztatta az álláspontokat, de ettől még nem vagyok teljesen meggyőződve annak szükségességéről, hogy teljesen érdemes felbontani azokat a rendszereket, amelyek 1945 óta — úgy-ahogy — garantálták a békét Európában. És akkor itt most előzékenyen felejtkezzünk el mondjuk Szerbia NATO-bombázásáról, amikor úgy tűnik, nem volt annyira érzékeny arra a művelt, nyugati közvélemény, hogy célzottan támadtak infrastrukturálisan fontos objektumokat. Ott valahogy belefért, hogy egy állam polgári lakossága ellen célzott csapásokat hajtsanak végre. No mindegy, ilyenek ezek a Jó Emberek.”

 

– írja Trombitás Kristóf.

 

 

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Hoppá! Levelet írtak az Európai Bizottság elnökének magyar egyetemi rektorok

Támadásba lendül az EU-val szemben Magyarország – Varga Judit Brüsszelbe megy, a hét második felében tárgyal Reynders biztossal