Támogatás
kedd, május 6, 2025
Támogatás
Támogatás

Totálisan ráég a botrány a kispesti szocikra!

0 megjegyzések 2 megtekintés

Két hónapos késés után januárban mégis felállhat a kispesti korrupciót vizsgáló bizottság. A baloldali pártok most abban nem értenek egyet, ki kezdeményezte a vizsgálatot. A helyi LMP szerint ők, mert szerintük nem lenne szerencsés, ha a polgármester maga ellen folytatna vizsgálatot, az MSZP-s Gajda Péter szerint azonban ez nem igaz. A Fidesz bohózatnak tartja a történteket.

Az önkormányzati választás előtt nem sokkal robbant ki a kispesti korrupciós botrány, a Hír TV és a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott felvételeken Lackner Csaba a kerület akkori és mostani polgármesteréről is terhelő dolgokat állít – emlékeztetett a Hír TV.  Több mint két hónappal a botrány kirobbanása után bizottság felállítását kezdeményezte Ferenczi István Kispest LMP-s önkormányzati képviselője. A testület feladata az lesz, hogy a Lackner-féle videó és hangfelvételeket kivizsgálja. Ferenczi István arról is beszélt, hogy a hangfelvételek életszerűségét alátámasztja az, hogy az ott elhangzott állítások sorban egymás után valóra válnak.

 

A polgármester nem tart attól, hogy a bizottság bármi rá nézve kellemetlen ügyet felderíthet, igaz az LMP-s képviselő állításával ellentétben, Gajda Péter azt állítja, ő kezdeményezte a vizsgálóbizottság felállítását. A helyi LMP szerint ez már csak azért sem lenne szerencsés, mert így a polgármester maga ellen folytatna eljárást. Ismét egy baloldali bohózat szemtanúi lehetünk – így kommentálta a bizottság felállítása körüli ellentmondásokat Dódity Gabriella, Kispest fideszes önkormányzati képviselője. A korrupciós botrány hang és videofelvételeit már a hatóságok is vizsgálják.

(pestisracok.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.