in ,

Totális lebőgés – Kudarc volt a baloldali tüntetés

Pár ezren voltak csak a balliberális média által nagy csinnadrattával beharangozott baloldali tüntetésen

Pár ezren voltak csak a balliberális média által nagy csinnadrattával beharangozott baloldali tüntetésen, amelynek értelme nem sok volt, hiszen a semmi ellen tüntettek.

 

Leginkább politikai hisztériakeltésnek lehet minősíteni az akciót, mivel a törvénymódosítást célzó javaslat kimondja: egyetlen munkavállalót sem kötelezhetnek túlórára, csak az önkéntes túlmunkát engedi a jogalkotó. Gyakran olvashattuk az ellenzéki sajtóban azt a vádat, hogy a túlórát csak háromévente kell majd kifizetnie a munkáltatónak. Ez nem fedi a valóságot, továbbra is minden hónap végén ki kell majd fizetni a túlórát a törvény szerint, ahogyan az eddig is volt.

 

Önként vállalható csak a több túlóra

Önkéntes túlmunkát vállalhatnának a dolgozók a munka törvénykönyvét módosító javaslat végleges szövege szerint, tehát a munkaadó és a munkavállaló egyéni megállapodásához kötnék a jelenleg is elrendelhető, évi 250 órán felüli, további, a mostani 50 helyett 150 órára növelt további túlórázás lehetőségét.

Napok óta mozgósította a baloldali szimpatizánsokat az ellenzéki sajtó a szombati budapesti tüntetésre, sok helyen lehetett olvasni, hogy a „rabszolgatörvény” ellen demonstrálnak majd.

Ehhez képest totális kudarccal zárult az esemény, pár ezren jelentek csak meg, s kizárólag baloldali pártokat, valamint baloldali szakszervezeteket lehetett látni.

Valószínűsíthetően éppen ezen baloldali szakszervezetek rémült próbálkozása lehetett mindez, talán attól tarthatnak, hogy nem lesz rájuk szükség, ha nélkülük is meg tud majd állapodni a munkavállaló a munkáltatójával.

HOLLIK ISTVÁN: A FIDESZ-KDNP KORMÁNY MINDIG IS A MUNKAHELYTEREMTÉS KORMÁNYA VOLT

A Fidesz-KDNP kormánya mindig is a munkahelyteremtés kormánya volt, ezért támogatja, hogy a dolgozók a magasabb kereset érdekében mindig önként vállalt munkavégzésre kapjanak lehetőséget, de ehhez mindig szükség van a dolgozók beleegyezésére – mondta Hollik István kormányszóvivő.

A kormány hivatalos Facebook-oldalán megjelent videóban Hollik István kijelentette: ez a kormány mindig is a munkahelyteremtés kormánya volt. „Szemben a szocialistákkal, akik egymillió embert tettek munkanélkülivé, mi már közel 800 000 munkahelyet teremtettünk és folyamatosan emeljük a béreket” – tette hozzá.

Hollik István szerint a kormány célja most is az, hogy aki többet akar dolgozni, és így többet akar keresni, az elől lebontsák a bürokratikus akadályokat.

Ezért a kormány támogatja, hogy a dolgozók lehetőséget kapjanak az önként vállalt munkavégzésre, hogy így többet kereshessenek, de ehhez mindig szükség van a dolgozók beleegyezésére – tette hozzá a kormányszóvivő.

 

(forrás:magyaridok.hu)

Akkor tisztázzuk: önként vállalható csak a több túlóra

Az ellenzék megint hazudik a tünciről – Nem történt rendőri intézkedés a szoci alelnökkel szemben