in , ,

Tóta W., az újságírónak látszó tárgy – Most Orbán Viktoron köszörüli a torkát

Nem kéne

Először is, tisztázzuk: Tóta W. Árpád sátánista. Ez a kiindulási alap. Minden más ebből vezethető le.

 

Tóta Wé, az újságírónak látszó tárgy, Orbán Viktor dallasi beszédén élcelődik. Tóta Wé-t a munkahelyén kívül nem jegyzik sehol, nemhogy Amerikába nem hívják semmilyen konferenciára, itthon is alig tud kimenni azzal a liberális pofájával az utcára, hogy ne kapjon pár megvető pillantást: kap. Megérdemli. Mert gyűlölködik. Folyton.

Nem érti Tóta Wé, a sátánista csávó, hogy ezzel a gyűlölködéssel és orbanofóbiás hozzáállással semmit nem ér el, csak saját magát utáltatja meg mégjobban a többséggel, a csendes többséggel, a kétharmaddal, ami már lassan háromnegyed.

Tóta W. nem újságíró, csak egy újságírónak látszó tárgy. Hogy milyen tárgy? Pl. egy sarokba állított művirág, ami csak úgy van, ott figyel a sarokban, árván, egyedül, és semmi haszna nincs, pont ahogy Tóta wének. De lehet akár egy műpapagáj is, vagy ilyen felhúzhatós fajta, ami mindig ugyanazt mondja: „orbánorbánorbánorbánorbánorbánorbánorbánorbánorbánorbánorbán”, aztán egyszer lemerül az elem, és akkor kicserélik, majd tovább folytatja: „orbánorbánorbánorbánorbánorbánorbánorbánorbánorbánorbánorbán”.

 

Tóta W. tehát Orbán Viktoron köszörüli a nyelvét. Tóta még csak Orbán táskáját sem cipelhetné, szava nem ér semmit, míg Orbánra már a teljes világi jobboldal odafigyel, Amerikában is nagy tisztelet övezi. Tóta wét hol jegyzik? Kb. sehol. Ennyit ér Tóta w.

Teljesen mindegy, mit böfög tóta wé, mit ír, véleménye haszontalan, értelmetlen, és nem számít semmit, ezért ennél többet nem is kell vele foglalkozni.

 

 

Függöny.

 

 

mindenszo.hu

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal!

Futóbolondok: pont Gyurcsány vádolja Orbánt ripacskodással – Az ész megáll

Pilhál a DK-s Vágó Istvánról: néha önmagával viaskodik szegény, de itt is, ott is vesztésre áll.