in ,

Tombol a korrupció a fővárosban – Csalással gyanúsítják a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatóját

SZABÓ ROLAND ELLEN KORÁBBI MUNKAHELYÉNEK ÚJ VEZETŐJE TETT BÜNTETŐFELJELENTÉST

Üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat a rendőrség a Fővárosi Állat- és Növénykert Karácsony Gergely által kinevezett főigazgatója, Szabó Roland ellen – írta meg a Privátkopó.hu bűnügyi portál. A férfit olyan bűntettekkel gyanúsítják, amelyeket még azelőtt követett el, hogy a közkedvelt budapesti intézmény vezetője lett.

Ismert, Szabó Roland 2019 novemberében lett a fővárosi önkormányzat által működtetett Fővárosi Állat- és Növénykert operatív igazgatója, majd 2020 februárjában a főigazgató általános helyettese. Persányi Miklós főigazgató lemondását követően,

2020. március elsején Karácsony Gergely főpolgármester megbízta Szabót a főigazgatói feladatkör átmeneti ellátásával, majd a fővárosi közgyűlés szeptember végén elfogadta a főigazgató kiválasztását célzó nyílt pályázat kiírását.

„Szabó Rolandot javasolta az öttagú szakmai bizottság a nyílt pályázaton aspiráló hat jelölt közül a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatójának. Szabó Roland 2019. novembertől operatív igazgatói pozícióban, majd 2020. februártól főigazgató-helyettesként bizonyította tettrekészségét és alkalmasságát az intézmény vezetésére” – ezt 2020. november 26-án közölte a Budapest.hu. Karácsony Gergely főpolgármester Szabót 2021. január 1. napjától öt év határozott időre kinevezte a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatójának.

A Privátkopó.hu azt írja, hogy a férfi korábbi munkáltatója a Nagyrédei Szőlők Borforgalmazó Kft. volt, ahol 2017. január 1. és 2019. október 31. között a cég ügyvezetői tisztségét töltötte be.

Szabó ellen – hónapokkal ezelőtt – valótlan gazdasági eseményekről szóló számlákkal és azok értékének kifizetésével összefüggésben a Nagyrédei Szőlők Borforgalmazó Kft. új ügyvezetője tett büntetőfeljelentést.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás, valamint hamis magánokirat bűntett elkövetése miatt folytat nyomozást az ügyben.

A bűnügyi hatóság arról tájékoztatta a Privátkopó.hu-t, hogy egy 53 éves, veresegyházi lakost gyanúsítanak a bűncselekmények elkövetésével. „A meglopott borforgalmazó társaság volt ügyvezetőjeként tevékenykedő Szabó Roland 1967-ben született és Veresegyházán él. Az állatkert élére kinevezett Szabó Roland ugyancsak 53 éves és szintén Veresegyházán lakik” – emlékeztetett a bűnügyi portál. Az ügyben a gyanúsítás tényét a nyomozás felügyeletét ellátó Heves Megyei Főügyészség megerősítette a PestiSrácok.hu-nak. A főügyészség közölte: a férfit szeptember 10-én gyanúsították meg a bűncselekménnyel.

Szabóval összefüggésben az Origo.hu írta meg novemberben, hogy

kirúgta Mézes Rózsát, a Fővárosi Állat- és Növénykert gazdasági igazgatóját, mert a szakember egymás után hozta főnöke tudomására az intézmény botrányos ügyeit, elismerés helyett azonban szerződést bontottak vele.

A közöttük lévő feszültség alapvetően abból adódott, hogy míg Mézes a szakmai vonalat képviselte, addig Szabó a városházának köszönhetően, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes bizalmasaként került az intézmény élére – írták. Mindemellett még a nyáron a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vizsgálatot indított az intézményben. Az Átlátszó.hu arról írt, hogy

a NAV nyomozói 2019-es iratokat foglaltak le a számviteli rend megsértésének gyanúja miatt, felmerült, hogy eltűnt ötszáz raklap térkő, nem a közbeszerzést elnyerő cégektől vásároltak takarmányokat, ezenkívül veszélyes állat simogatásával hirdették a gyerektábort, és csalásra biztatták a 65 év feletti önkénteseket a koronavírus-járvány idején.

Ráadásul, mint a Magyar Nemzet is beszámolt arról, tízmilliárd forint hiányzik a Pannon Park-beruházás részét képező biodóm befejezéséhez, amit a fővárosi önkormányzat költségvetéséből kell majd kigazdálkodniuk Karácsonyéknak. Ezért sem meglepő, hogy a baloldali városvezetés minél hamarabb szeretné a fővárosi költségvetéstől különválasztani az állatkertet. Gy. Németh Erzsébet (DK) főpolgármester-helyettes még a biodóm sorsát érintő sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a lehető leggyorsabban gazdasági társasággá alakítanák az intézményt.

(magyarnemzet.hu)

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Bravó! Kétszázezer katás adóját emelné meg a Momentum?

Keménymag: Cseh Katalin sem tudja mikor, hol volt – Videó