Tízből hatan, a megkérdezettek 59 százaléka szeretné, hogy Brüsszel ne tartsa tovább vissza a Magyarországot megillető európai forrásokat – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből. Úgy tűnik, hogy az ellenzéki szavazók harmada, és a fiatalok többsége szerint is ki kellene fizetni hazánknak a nekünk járó uniós pénzeket.
Arra a kérdésre, egyetértenek-e azzal, hogy az Európai Unió visszatartja a Magyarországnak megítélt pénzügyi támogatásokat, a magyar választók döntő többsége nemmel válaszolt. Csak egyharmaduk, 33 százalék jelezte, hogy egyetért a brüsszeli eljárással.

A felmérésből kiderült tehát, hogy tulajdonképpen nincs olyan társadalmi csoport, amelynek abszolút többsége egyetértene azzal, hogy a jelenlegi helyzetben Magyarország ne férjen hozzá az uniós pénzekhez. Még a 18–29 évesek és a felsőfokú végzettségűek körében is a megkérdezettek ötven-ötven százaléka – negyven százalék ellenében – ellenzi az uniós források további visszatartását.
(pestisracok.hu)
[pj-news-ticker]
Figyelem!
Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!
Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.
Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:
TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!