in ,

Tetvekhez és rühekhez hasonlította politikai ellenfeleit Iványi Gábor

ELNÖKJELÖLTET KERES AZ ELLENZÉK

A hetek.hu írta meg a hírt, hogy az ellenzék közös államfőjelöltje, Iványi Gábor hogyan értekezett politikai ellenfeleiről.

Nos, így:

Bár Márki-Zay hívő keresztény emberként ajánlotta Iványit, a metodista lelkész nemrégiben a hvg.hu-nak adott interjúban elismerte, hogy megingott a keresztény hite, ő maga pedig körülmetélkedett és betért egy kis – a főáramú irányzatok által vitatott – zsidó felekezetbe. Az olyan gyűlöletkeltő mondatai azonban aligha férnek be a keresztény-zsidó értékrendbe, mint amit a Hír­klikk című szélsőséges hírportálnak mondott tavaly júliusban a kormányzati politikusokról: „Tisztában vagyok azzal, hogy miként a vírus, ezek sem tűnnek el, legfeljebb a háttérbe tudjuk őket szorítani. A rüh, a tetű sem szűnik meg soha, a kérdés, hogy hajlandók vagyunk-e pénzt, energiát áldozni arra, hogy küzdjünk ellenünk. Ha igen, a világ szép és élhető lesz, ha nem, akkor szenvedés van.”

 


Ezt így pacekba. A szeretet, a kereszténység, a nemzetegyesítés nevében. Tök cuki, akár lehetne egy olyan államfőnk is, aki úgy néz ki mint egy hajléktalan, és úgy beszél politikai ellenfeleiről, hogy rühekhez meg tetvekhez hasonlítja őket. Biztos van a kis bogárkákkal kapcsolatban egy kis tapasztalata. Mondjuk, ha ránézünk a csávóra, nem is csodálkoznánk…

 

 

mindenszo.hu

 

Add tovább!

Schiffer: Márki-Zayval szemben nincsen karaktergyilkosság, mert elég, hogyha szerepel

Bohár Dani: ha jól látom, végül mindenki a helyére kerül! Czeglédy Csaba például vissza a börtönbe…