Terroristaként és emberkereskedőként említi a határon túli magyarokat a Demokratikus Koalíció alelnöke. Vadai Ágnes úgy fogalmazott, szerinte az egyszerűsített honosítási eljárással magyar állampolgárrá vált egymillió magyar között legalább ötezer veszélyes bűnöző előtt nyílt meg Magyarország és Európa határa.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma felháborítónak tartja a Gyurcsány-párti politikus kijelentéseit. A testület szerint a DK ismét a nemzet megosztásán dolgozik.
Továbbra is a határon túli magyarok ellen uszít a Demokratikus Koalíció alelnöke. A politikus hétfői közleményében azt írta: az egyszerűsített honosítási eljárással magyar állampolgárrá vált egymillió ember között pedig a legóvatosabb becslés szerint is ötezer terrorista, emberkereskedő és drogdíler előtt nyílt meg Európa határa.
A Vajdaságból származó kollégánk azon kérdésére, hogy őt is terroristának tartja-e, Vadai Ágnes csupán visszakérdezni tudott, hogy beletartozik-e abba az ötezer személybe, akikről kiderült, hogy bűnöző. Az ellenzéki politikus állítja: több ezer olyan személy van, aki magyar állampolgárrá vált, közben pedig magyar felmenője sem volt.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők fóruma elítéli Vadai Ágnes hasonlatát. A testület jobbikos alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc ismét a nemzet megosztásán dolgozik.
– jelentette ki Szávay István.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a DK szándékosan összekeveri a határon túli magyarságot a bevándorlókkal.
– hívta fel rá a figyelmet a kormánypárti politikus.
A 14 évvel ezelőtti népszavazáson Gyurcsány Ferenc a határon túli magyarok állampolgársága ellen kampányolt. Pártja tavaly év végén azért kezdett aláírásgyűjtésbe, hogy a külhoni magyarok ne adhassák le voksukat a hazai választáson.
ECHO TV – A nemzet hangja – Híradó
(Echotv.hu)