Támogatás
kedd, május 6, 2025
Támogatás
Támogatás

Terjeszkedik az új orosz boltóriás, a Mere

0 megjegyzések 58 megtekintés

Miközben a fél ország abban reménykedik, hogy a szuperolcsó Mere megjelenik Magyarországon, az orosz boltlánc valójában egészen más irányú terjeszkedést folytat. A Retail Detail írta meg, hogy az oroszok folytatják a belga expanziójukat. Pontosan nem is a Mere márkája alatt (merthogy ez, úgy tűnik, megszűnt, ezért is lenne különös a magyarországi megjelenése), hanem az ennek a helyén újonnan létrehozott MyPrice brandet építik, méghozzá kifejezetten szorgosan. A szaklap arról számolt be, hogy a MyPrice április 12-én, ezen a héten pénteken nyitja meg negyedik belga üzletét Antwerpenben.

A tervek szerint még ebben a hónapban átadják az ötödik boltjukat is, Bertrix településen. Ezzel pedig nincs vége a sorozatnak, ugyanis az orosz lánc gőzerővel keresi a további helyszíneket. Így például a következő fél évben egy második antwerpeni egységet is megnyitnak.

De már most elmondható, hogy a MyPrice az eddigi boltjaival is nagyobb hálózatot tudhat magáénak, mint a Mere valaha.

 

(magyarnemzet.hu)

 

 




 

 

 


     


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!


 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.