Támogatás
csütörtök, május 8, 2025
Támogatás
Támogatás

Terézváros új vagyonkezelője konkrétan egy tolvaj gazember – 26 milliárdot tüntetett el

0 megjegyzések 26 megtekintés

Maga Bodnár Zoltán kerül a terézvárosi vagyonkezelő élére, már csak azért is, mert egyedül őt jelölte Soproni Tamás polgármester, aki szerint Bodnár „a legtisztább kezű szakember hírében áll”.

Máriám! Ki ez a Bodnár Zoltán? Hősünk az MSZMP KB pénzügyi szakértőjeként lépett színre anno, majd bankárnak állt. Volt MNB-alelnök, dolgozott a CIB Banknál, a Konzumbanknál, tagja volt a Malév igazgatóságának. Az MSZP-kormányok alatt az Állami Autópálya-kezelő Rt.-t igazgatta – itt milliárdokat adott a Betonút Rt.-nek, amely ugyan autópályát nem épített ebből, viszont odaadta fialtatni a pénzt a legendás Kulcsár Attilának. (El lehet képzelni.) A Gyurcsány-kormány idején Bodnárt már az állami Eximbank élén találjuk, ahol mesés fizetésért sajátos módon támogatta a magyar vállalatok exportját. Azért adott több tíz milliárd forint hitelt zavaros offshore brigádoknak, hogy azok egy magyar építőipari céggel Moszkvában plázát építsenek. Nevezettek, miután a pénzt felvették, végelszámolással megszűntek, majd eltűntek. (A Bodnáréknak garanciát adó kazah bank elnöke külföldre porolt, ugyanis odahaza csalás miatt körözték, végül Franciaországban került tömlöcbe.) Az ügyben jelenleg is nyomoznak, az állam (az adófizetők) kára a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint 27 milliárd forint körül lehet.)

A „legtisztább kezű szakember hírében álló” Bodnár Zoltán legutóbb 2014-ben szerepelt rivaldafényben, amikor a Fodor-féle liberális párt színeiben főpolgármester-jelöltként mérette meg magát – 2,1 százalékkal tök utolsó lett. A Jóisten is terézvárosi vagyonkezelőnek teremtette.

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.