A 2006-hoz semmilyen módon nem hasonlítható megmozdulás csupán egy felnagyított, szűk kisebbség politikai frusztrációjának megjelenése. A szűk kisebbség balliberális propagandisták által feltüzelt még szűkebb rétege az álhírgyár hatására feljogosítva érzi magát, hogy megtámadja a Nemzet Karácsonyfáját, gyújtogasson vagy Kossuth- és Széchenyi-szobrokat rongáljon.
Ezek az ellenzéki média által hergelt szúnyogcsődörök azt képzelik, hogy ők bármiben felérhetnek a 2006-os rendőrterrort és lovasrohamot elszenvedő tüntetőkhöz, csak azért, mert az ellenzéki média 20l8-ban 2006-ot akar láttatni.
A „függetlenobjektív újságírás” jeles letéteményesei között szerepel például az a Kálmán Olga, aki korábbi munkahelyén (ATV) saját bevallása szerint naponta egyeztetett az ellenzéki pártok sajtóosztályaival a futtatni kívánt témákról, vagy Jámbor András, a szélsőbaloldali Mérce főszerkesztője, aki élen jár a kormány lejáratásában, de említhetnénk a 24.hu-t is, melynek két (nyilván a szakmaiság csúcsát megtestesítő) újságírója nyilvános posztban akasztotta volna fel Bayer Zsoltot és Ómolnár Miklóst.
A szocialista képviselő asszony az MTVA ellenzék általi erőszakosnak indult, majd inkább bohózatba illő megszállásából is kivette a részét. A közszolgálati televíziót célkeresztbe helyező ellenzéki képviselők, visszaélve hatalmukkal, bele akartak avatkozni a közmédia működésébe, ám próbálkozásuk komédiába torkollott. Hadházy Ákos a földön fetrengett, Vadai Ágnes zokogást színlelt, Varju László eltűnt, majd megkerült, Szél Bernadett (szokásához híven) óbégatott, de az est fénypontja minden kétséget kizáróan Kunhalmi Ágnes ajtónyitogató performansza volt.
Rosszindulatból és káoszteremtő szándékkal hergelték az összegyűlt embereket, s ezen az sem változtat, hogy végül sikerült egy ország szemében nevetségessé tenni magukat.
Figyelő