in ,

Szilvay: egyházellenes kampányüzemmódba kapcsoltak Gyurcsányék

Hülyeségeket beszél az egyházról, a gyónásról és a szexuális molesztálásról a DK és a Párbeszéd.

Azt javasolja a DK és a Párbeszéd, hogy akár 3 év börtönt is kaphasson az a katolikus pap, aki tartja a gyónási titkot, ha szexuális zaklatásról vagy pedofíliáról szerez tudomást. A DK kötelezné a papokat, hogy az ilyesfajta információkat továbbítsák a hatóságoknak.

A képviselők a hírek szerint azzal indokolják törvényjavaslatukat, hogy „az egyházakban – különösen a katolikus egyházban – hosszú évtizedek hallgatása és elhallgatása után csak az elmúlt néhány évben derült fény az egyházi személyek által elkövetett pedofil cselekményekre, vélhetően igen magas látencia mellett”. Rátett egy lapáttal Vadai Ágnes, aki a Szent István bazilika előtt jelentette be, hogy pártja szeretné, „ha a katolikus püspöki konferencia is feltárná és nyilvánosságra hozná az egyházon belüli pedofil eseteket”.

Nos, akkor tegyük helyre a dolgokat.

A gyónási titok olyan dolog, hogy annak megtartásáért a történelem során vértanúhalált haltak szentéletű papok.
Az egyik ilyen Nepomuki Szent János, akinek a szobrát viszonylag sok helyen láthatjuk, hiszen egyébként a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje. Ő a legenda szerint azért kellett, hogy vértanúhalált haljon 1393-ban, mert nem volt hajlandó kiadni a királyné gyónási titkait IV. Vencel cseh királynak, aki féltékenykedett feleségére. A DK és a Párbeszéd mártírokat szeretne gyártani?

A gyónásról nem árt azt se tudni, hogy sosem tudja senki bizonyítani, mi hangzott ott el, hiszen két ember titkos magánbeszélgétéséről van szó. Magyarán: bizonyíthatatlan, mi hangzott el és mi nem. A papoknak vannak eszközeik így is, hiszen mondhatják, hogy jelentse fel magát az illető, és csak utána kap feloldozást.

Apropó, más bűncselekmények elkövetői vajon miért nem szerepelnek a DK-Párbeszédes javaslatban?

A két radikálbalos párt megjegyzése a hosszú évtizedes elhallgatásról minimum csúsztatás. Egyrészt a magyar egyházban a kommunizmus alatt azért is nagy valószínűséggel alig fordult elő papi zaklatás, mert megfigyelték a papokat.

Az utóbbi tíz évben viszont nagyon jó gyermekvédelmi rendszerek épültek ki az egyházmegyékben, szerzetesrendeknél, a napvilágot látott ügyek tisztességgel rendezve voltak. Az egyház maga régóta foglalkozik a témával, könyvek jelennek meg, konferenciákat tartanak róla,

gyermekvédelmi bizottságokat állítanak fel és igyekeznek megkönnyíteni az áldozatok dolgát bejelentésügyileg.
Jelzem, hogy a nemzetközi tapasztalat az, hogy titokban épp nem az egyház akarja tartani a molesztálási eseteket, hanem az áldozatok, akiknek a háta közepére sem hiányzik, hogy traumájukon még a nyilvánosság is csámcsogjon – a nyilvánossághoz végső esetben fordulnak. Amerikában konkrétan az áldozatok ügyvédei írattak az előző évtizedekben titoktartási záradékot, nem az egyház.

Itthon konkrétan az egyház szokott feljelentést tenni, és hiába könyörög a vonatkozó honlapon is, meg személyesen is az áldozatoknak, hogy a feljelentést tegyék meg ők, gyakran nem jár sikerrel. Eközben konkrétan Dunát lehet rekeszteni egyházi gyermekvédelmi programokkal és képzésekkel.

Kutatások szerint a papok 1-1,5 százaléka lehet érintett, a nemzetközi botrányok rendszerint több évtizedes esetekről szólnak. Tegyük hozzá: a John Jay-jelentés szerint Amerikában a gyermekkori visszaélések 60 százalékát a családhoz közel álló rokonok, barátok, 30 százalékát közeli családtagok követik el. A tanárok, edzők és mások elkövetett visszaélések száma jóval magasabb, mint a papok által elkövetetteké (60 az 1-hez), de még a protestáns lelkészek is 2-10-szer több visszaélést követnek el, mint a katolikus papok. Németországban a pedofilügyek 0,3 százalékába keveredtek bele katolikus papok. Míg például az amerikai fekete egyházakban rendszerint nőket molesztálnak az érintett lelkészek, addig a katolikusban serdülő fiúkat molesztál az érintett papok 80 százaléka. Le lehet vonni a következtetést az érintettek szexuális orientációját tekintve.

Hozzáteszem, hogy a legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltó amerikai botránysorozat, a bostoni, amelyet a Boston Globe hozott le, s ezzel elnyerte a Pulitzer-díjat, meglehetősen problémás cikksorozat volt. A Boston Globe, amellett, hogy más lapok által megírt ügyeket dolgozott fel majdnem ezer cikkben, nem érdemelt volna Pulitzer-díjat, hiszen végig csúsztatott. Például azt állította, hogy az érintett érsek, Bernard Francis Law bíboros ide-oda helyezgette az érintett papokat és úgymond eltussolta ezeket az ügyeket.

A helyzet az, hogy nem tussolta el, hanem világi pszichológusok tanácsait követte,
akik azt mondták a nyolcvanas években, hogy egy terápia után ezek a papok nyugodtan küldhetők plébániára szolgálni. Law bíboros tehát világi szakemberek később tévesnek bizonyuló útmutatásait követte. Eközben a Boston Globe nem írt a környék iskolai molesztálási ügyeiről, és amikor egy Boston-környéki, meleg pedofilhálózat lelepleződött, ott sem törte magát az oknyomozással. (Ajánlom mindenkinek a Boston Globe álságosságáról ezt a kötetet.) Ráadásul a Globe olyan ügyeket írt meg a kétezres években, amelyeket tíz évvel korábban már megírt a kevésbé ismert városi vetélytársa. (Law érsek pedig korábban, papként Mississippiben elévülhetetlen érdemeket szerzett a fekete polgárjogi mozgalom segítésében.)

A DK és a Párbeszéd javaslata az egyházi világ iránti gyűlöletről, egyházellenességről és a helyzet nem ismeretéről tanúskodik. Nyilvánvalóan a nemzetközi radikális baloldalról importált, klasszikus kampányfogásról van szó, hiszen az ő köreikben menő az egyházellenesség.

 

(Szilvay Gergely, mandiner.hu)

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Trombitás Kristóf: a Mihalikok meg a Teddyk triumfáljanak, mi büszkék vagyunk

Von der Leyen aggódik – Kedves Ursula: mi is aggódunk, miattatok!