Támogatás
kedd, május 13, 2025
Támogatás
Támogatás

Szerszámokat kapnak vadászgépek helyett az ukránok

0 megjegyzések 10 megtekintés

Németország nem vesz részt abban a nemzetközi koalícióban, amelynek célja, hogy Ukrajnát vadászrepülőgépekkel lássa el, ehelyett inkább arra összpontosít, hogy továbbra is tankokat, lőszert és karbantartási eszközöket szállítson – közölte szerdán Olaf Scholz német kancellár az Euractiv szerint.

A brit kormány bejelentette, hogy megállapodott Hollandiával egy országközi koalíció létrehozásáról, hogy segítsék Ukrajnát F-16-os vadászgépek beszerzésében. Míg Hága kitartott amellett, hogy nem született konkrét megállapodás,

Németország egyértelművé tette, hogy nem vesz részt ebben.

„Ránk vonatkozóan nincsenek követelések” – mondta Scholz a vadászgépek leszállításával kapcsolatban Reykjavíkban az Európa Tanács szerdai csúcstalálkozója után. Hangsúlyozta, hogy nem aktuális kérdés Németország szerepe a tervezett koalícióban.

Boris Pistorius német védelmi miniszter hasonlóan nyilatkozott egy nappal brit kollégájával, Ben Wallace-szal folytatott megbeszélése után.

„Nem tudunk aktív szerepet játszani egy ilyen szövetségben, egy ilyen koalícióban, mert

sem a kiképzési kapacitással, sem a kompetenciákkal, sem a repülőgépekkel nem rendelkezünk”

– érvelt Pistorius, rámutatva, hogy Németországnak nincsenek F-16-os repülőgépei, saját típusai pedig rövid távon alkalmatlanok lennének Ukrajna számára.

 

(Mandi)

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.