in

Szerintünk felesleges addig várni – Molnár Gyula lemond, ha az MSZP nem nyeri meg a választásokat

Felesleges addig várni

Molnár Gyula lemond, ha az MSZP nem nyeri meg a választásokat

Lemond pártelnöki tisztségéről Molnár Gyula, ha az áprilisi országgyűlési választásokon nem nyer az MSZP-Párbeszéd szövetség – ezt maga a szocialista párt elnöke jelentette be az Echo-Mérleg című műsorban. Molnár Gyula arról is beszélt, az Együtt-tel nem lesz közös együttműködés, az LMP javára viszont hajlandók lennének bizonyos körzetekről lemondani.

Mi nagyon elszántak vagyunk. Mi azt látjuk, hogy az emberek, akikkel találkozunk, nagyon jól fogadják. Nyilvánvalóan más politikai alternatíva lesz, tehát háború helyett béke. Egy sokkal normálisabb, egy sokkal inkább olyan ország, amikor az emberekkel foglalkozunk, nem a hatalomtechnikai játszmákkal

– fogalmazott Molnár Gyula az Echo-Mérleg című műsorban.

Az MSZP biztos benne, hogy a Párbeszéddel együtt elérik és meg is haladják a parlamentbe jutáshoz szükséges 10 százalékot. Molnár Gyula pártelnök abban bízik, legújabb miniszterelnök-jelöltjükkel az április 8-i választásokon akár 20 százalékot is elérhetnek.

Molnár Gyula azt is közölte, hogy továbbra is nyitottak az LMP-vel való tárgyalásokra, bizonyos körzetekben még vissza is léptetnének jelölteket, ha mérhető a győzelem esélye. Az MSZP elnöke egyébként stúdiónkban tudta meg, hogy Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő hajlandó lenne visszalépni Szekszárdon Hadházy Ákos, az LMP társelnöke javára.

A szocialisták elnöke arról is beszélt, az Együtt-tel nem lesz együttműködés, ezen kívül közölte, hogy Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt hamarosan bejelenti az árnyékkormányának tagjait.

Forrás: Echo Tv; Fotó:

 

(forrás:pestisracok.hu)

Kövér: a magyar a megmaradás nemzete

Szentesi Zöldi László: A szegény londoni magyarok mítosza