in , , ,

Százmillió halott lenne 9 óra leforgása alatt – A NATO a nukleáris telet kockáztatja, ha háborúba lép Oroszországgal – Videó

A CIA videóján a nukleáris tél szimulációja

A portugál RTP tévécsatornának adott interjút Rob Bauer, a NATO Katonai Bizottságának elnöke, aki kijelentette, a szövetség készen áll a közvetlen konfrontációra Moszkvával – írta meg az Index, a TASZSZ orosz állami hírügynökségre hivatkozva.

 

 

„A NATO kész a közvetlen konfrontációra”

 

 

Bauer ugyanakkor nyilatkozatában hangsúlyozta, a NATO csak akkor cselekszik, ha Oroszország átlépi a vörös vonalat, azaz megtámad egy tagországot.

Rob Bauer ugyanakkor megjegyezte, a felkészülés nagyon is indokolt és szükséges, hiszen jelenleg Moszkvánál van a katonai kezdeményezés. A lap cikkében emlékeztettet, korábban a NATO vezetője, Jens Stoltenberg is aggodalmának adott hangot a konfliktus lehetséges kiszélesedése miatt.

„Ha a dolgok rosszul alakulnak, annak szörnyen rossz vége lehet. Ez egy szörnyű háború Ukrajnában. Olyan háború is, amely a NATO és Oroszország közötti háborúvá fajulhat. Mindennap azon dolgozunk, hogy ezt elkerüljük” – nyilatkozta a szövetség vezetője.

 

– olvasható a magyarhirlap.hu oldalán.

 

A mindenszo.hu szerkesztősége megvizsgálta, hogy egy esetleges konfrontáció a NATO és Oroszország között, hova vezethet. Egy ilyen eszkaláció esetén van a legnagyobb esély egy nukleáris háborúra, teljesen mindegy, hogy ki, milyen okból, de aki megnyomja először a gombot, a másik fél ugyanígy fog válaszolni, a pusztítás pedig elkerülhetetlen. Az alábbi szimuláció megmutatja, hogy bizony Magyarország, mint NATO tag is totális célpontnak számít egy globális nukleáris háború esetén. Nem kell nagy angol tudás, a videón egyértelműen látható, többszázmillió áldozattal járna egy ilyen összecsapás. A csapásokat követő nukleáris tél pedig kb. 25 évig tart, sok helyen -70 foknál is hidegebb lehet. Összességében egy ilyen összecsapás az emberiség háromnegyedének kihalását is jelentheti.

Ezt kockáztatja most a NATO, Németország, az USA és azok, akik fegyvereket küldenek Ukrajnának.

 

Íme a félelmetes szimuláció:

 

 

 

 

 

mindenszo.hu

 

 

 

[pj-news-ticker]

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Amerikai lap: Orbánt igazolják a háborús számok, a Nyugat mégis démonizálja

Honvédelmi miniszter: nem küldünk fegyvereket a konfliktusba, el akarjuk kerülni annak eszkalációját – Videó