in ,

Szakács Árpád pillanatok alatt szétkapta válaszában Karsai Lászlót!

Kígyóznak a történelem kígyói

Sokan szándékosan egy torzító lencsén keresztül szemlélnek mindent, ami Magyarországhoz kötődik – összegezhető Csoóri Sándor Nappali Hold című esszéjének egyik gondolata. Rengetegen harminc éve is ezen keresztül értelmezték a világot, múltat, a jelent. A próbálkozás karikatúrába illő jeleneteket generál. Mi pedig udvariasan, kuncogva figyeljük azt az erőlködést, amivel görcsösen ragaszkodnak a régi módszer fenntartásához azok, akik elvesztették az időérzéküket. Mert ma már senkit nem foglalkoztatnak sem a torzító lencsék, sem az a világ, amiben sok mindennek az értelmezési ­kereteit valakik meghatározták. Pont a mindent megkérdőjelező fundamentalista liberalizmus által terjesztett hatás tette őket nevetségessé. Farkába harapott a kígyó – tartja a mondás. Meg a kígyók kígyóznak – jelentette be egyszer az ősi bölcsességet Gyurcsány Ferenc. És milyen igaza van! Először ez jutott eszembe, amikor elolvastam Karsai László sziszegő és tekergőző gondolatait.

Szóval nem értem a szabályokat, nem lehet leírni egyszerre ezt is, azt is, pontosabban lehet, de akkor „független szakértők” összevonják a szemöldöküket. Idézettséget sem lehet venni, meg a konferenciákon is vannak ám „független bizottságok”, amelyek mint a réti sasok őrködnek a tudomány hegyormain. Láthatjuk, ha netán valaki a bolsevizmus és a szabadkőművesség kapcsolatrendszerét szeretné vizsgálni egy konferencián, „akkor legfeljebb szánakozó mosolyt váltana ki az illetékes szakértőkből, de hogy ezt az előadót meghívni nem fogják, az biztos.” Hölgyeim és uraim! Ennyit a tudományos kutatás szabadságáról 2020-ban, aminek vannak ám további magaslatai is: nem kell ismerni a szabadkőműves-dokumentumokat a történészeknek ahhoz, hogy elmondhassák, Raffay Ernőnek nincs igaza. Viszont „Ablonczy Balázst is, Szabó Ervint is előbb olvasni kellene, aztán bírálni”. Igen, ezt közölte Karsai László professzor úr feketén, fehéren, tarkán. Tényleg fantasztikus korban élünk, hogy láthatunk még a nyomtatott sajtóban ilyen mondatokat leírva, és két olyan nevet egymás mellett, mint Ablonczy Balázs és Szabó Ervin.

Ezt a mondatot pedig biztosan be fogom kereteztetni a szobám falára: „Nagyon kérem Szakács Árpádot, hogy idézze azokat a Szabó Ervin-írásokat, amelyekből kiderül, hogy szélsőbalos, magyargyűlölő terrorista volt!”

 

Majdnem kivert a víz, de akkor lennék igazán bajban, ha olyan Szabó Ervin-írásokat kellene idézzek, amelyek azt támasztják alá, hogy nem volt szélsőbalos magyargyűlölő terrorista. „Nemcsak kommunista volt, de az erőszakos forradalom eszközeinek igénybevételét ajánlotta volt a proletariátusnak” – hangoztatta életművéről Jászi Oszkár, aki számára többször is vállalhatatlan volt a szélsőséges Szabó Ervin. Ez döbbenetes volt akkoriban is. Ma ez legalább akkora meghökkenést váltana ki, mintha Gyurcsány Ferenc ráripakodna Dobrev Klára asszonyra, hogy most már tényleg fejezze be a hungarofób politikáját.

Ma már közismert és forrásokkal alátámasztott, hogy Szabó Ervin az egyik legszélsőségesebb magyargyűlölő kommunista mozgalmárként tevékenykedett, vezető szerepe volt a világtörténelem leggyilkosabb ideológiájának a magyarországi megjelenésében. Szabó könyvtárigazgatóként terrorista merényletet szervezett Tisza István miniszterelnök meggyilkolására, amit később az elvtársai sikeresen végre is hajtottak. Az általa vezetett és a szabadkőműves-páholyok által létrehozott könyvtárhálózat ­kiemelt szerepet játszott a bolsevizmus terjesztésében. A hatalomra jutott kommunizmus egyik első döntése az volt, hogy róla nevezze el a budapesti könyvtárhálózatot.

Idézem a bolsevizmus korabeli (és jelenlegi) lapjának, a Népszavának az 1919. március 29-i írását: „Testben törékeny, lélekben egyik legvértezettebb harcosa a magyar proletáruralomnak: ez volt néhai Szabó Ervin, aki előtt íme meghajtja vörös zászlaját a magyar Tanácsköztársaság. A Forradalmi Kormányzótanács elhatározta, hogy az érdemek elismeréséül, amelyeket Szabó Ervin a marxizmus tudományos művelésén a magyar proletariátus szocialista öntudatának nevelése körül szerzett, megbízta a közoktatásügyi népbiztosságot azzal, hogy Szabó Ervin hátrahagyott műveinek kiadásáról, valamint munkái összegyűjtéséről és kiadásáról minél előbb gondoskodjék. A Kormányzótanács Szabó Ervin munkáit a proletárállam tulajdonának tekinti és emlékét művészi alkotással örökíti meg. A Tanács Szabó Ervin elaggott és özvegy anyjának 1500 korona járadékot állapít meg.
– Itt említjük meg, hogy a főváros népbiztossága a fővárosi nyilvános könyvtárt a budapesti könyvtárügy szervezőjének emlékére Szabó Ervin-Könyvtárnak nevezte el.”

Vajon a Tanácsköztársaság gyilkosai miért tanúsíthattak ilyen ájult tiszteletet a bolsevizmus hazai szálláscsinálója előtt? Amíg megpróbálják kibogozni a gordiuszi csomót, kiemelnék még egy lényeges szempontot Karsai írásával kapcsolatban.

Fel lehet-e tenni kérdéseket a különböző események közötti összefüggésekkel kapcsolatban, konkrétabban: lehet-e összefüggéseiben láttatni a magyar történelmet? Vagyis tekinthetünk-e úgy az eseményekre, mint amelyekben nincs ok-okozati összefüggés, minden véletlenszerű, esetleges, vagy a történelem egymásra épülő folyamatok láncolata, mindennek van előzménye és következménye, így felelőse is? Olyan, mint egy hajó, amely kifut a tengerre, viharba kerül, a legénység megpróbálja az adott helyzetből a lehető legjobbat kihozni, megmenteni a rakományt és az utasokat. Esetleg, a példánál maradva, olyan a történelem, mint az a hajó, amelyen a legénység, látva a vihart, félrevonul, és a fergetegre bízza saját életét, a rakományt és az utasokat. Majd lesz, ami lesz. Karsai László az utóbbi változat hirdetője, valahogy volt egy világháború, valahogy felbomlott a hadsereg, aztán lett, ami lett. Nincs köze semminek semmihez, felelőse pedig végképp nincs semminek.

Ma már lehet választani, ki mit tart elfogadhatónak. Hitelesnek. Nem kell hozzá semmilyen segítő útmutatás. Az alternatíváknak pedig egyre nagyobb a közönsége, és az már rég kevés, ahogy az akadémiai vonal lenézően azt mondja, a másik oldalon a hülyék vannak. Közben romokban a szakmai hitelességük, tele vannak látványos önellentmondással, kettős mércével, pont mint az egykori nácikkal együttműködő mai balliberális politika. Csakhogy a hiteltelenségből szőtt ruhán bizony áthatol a fény.

A pesti liberális történészi szakmai világba bőven belefér, ha Ungváry Krisztián náci relikviákkal seftel, ha pedig valaki ilyenben méri a gulyást egy katonai hagyományőrző rendezvényen, annak minimum pusztulnia kell. Az üzlet az más, ugye? És még én vagyok a pénzéhes könyvkiadó és Raffay Ernő a náci ideológia terjesztője.

Ha már Karsai felvetette a tudományos kutatásait, biztosan nem volt még ideje a sok millió irat tanulmányozása közben elolvasni Ungváry Krisztián legújabb könyvét Horthy Miklósról. Ebben egészen megdöbbentő, ahogy a náci relikviákkal seftelő történész a romániai holokausztról fogalmaz: „Leszámítva a Bulgáriához csatolt területeket, ahonnan történtek deportálások, Romániának az 1940-es határokon belüli területeiről szintén nem deportáltak senkit, viszont Moldáviában, illetve Transznyisztriában radikális antiszemita intézkedésekre került sor – de ott is csak 1942-ig.” (150. o. 52. sz. lábjegyzet.) Mindezek alapján tehát például az 1941. októberi ogyesszai vérfürdőt csupán „radikális antiszemita intézkedéseknek” vélelmezi Ungváry. A románok akkor megközelítően 25 ezer zsidóval végeztek. Én nem vagyok ennek a kérdésnek a szakembere, de erősen úgy tűnik, ez a totalitárius bűnök tagadásának alapesete, amitől mindenkinek el kell határolódnia. Én most megtettem, várom, hogy Karsai László is csatlakozzon!

Szakács Árpád
Lovas István-sajtódíjas újságíró

 

(magyarnemzet.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Na, most a libsi Karsai László is nekiesett Szakács Árpádnak!

A hazádat szeretni és jobboldalinak lenni nem ciki. Sőt!