Támogatás
kedd, május 6, 2025
Támogatás
Támogatás

Svéd képviselő: Orbán állhat az új európai összefogás élére

0 megjegyzések 5 megtekintés

 

Mint ismert, Kent Ekeroth svéd képviselő (akire szinte rekordidő alatt ráaggatták a „szélsőjobboldali” jelzőt) köszönetet mondott Magyarországnak és a magyar kormánynak, „mert ők meg merik és meg is tudják tenni azt, ami jó az országuknak, és ami jó Európának.” A politikus most a Hetek magazinnak adott interjúban mesélt arról, miért állt ki a magyar kormány mellett.

Mint mondta, nem egy konkrét törvényjavaslat miatt védte meg Magyarországot. A kijelentés egy külpolitikai vitanap keretében hangzott el, amelyet évente megrendeznek a svéd parlamentben. Ekeroth először beszélt ezen a fórumon, és Magyarországot választotta témájának.

Úgy vélem, ma Magyarország a nemzeti értékek, az európai kultúra védelme, valamint a tömeges bevándorlás elleni küzdelem tekintetében is a világ vezető nemzete”

– ezt válaszolta Ekeroth arra a kérdésre, hogy miért hívta fel a svéd állampolgárok figyelmét a magyar erőfeszítésekre.

Fotó: Kozma Zsuzsi

A svéd politikus elmondta, pártja, a Svéd Demokraták nagyra értékeli azt is, hogy Magyarország ellenáll az európai és amerikai baloldali politikai elit törekvéseknek is.

Orbán miniszterelnök nagyon világosan beszél ezekről a kérdésekről. De számomra nem csupán a tömeges bevándorlással, vagy az EU politikájával kapcsolatos nyilatkozatai a példaértékűek, hanem az is, hogy Magyarország milyen sikeresen képviseli a gazdasági érdekeit.”

Mint ahogy azt Ekeroth mondta, először 2008-ban járt Magyarországon, amikor beütött a pénzügyi válság. Orbán megválasztása után először a gazdaság kezdett rendbe jönni, az ország a csődközeli helyzetből néhány év alatt folyamatos növekedési pályára állt – hangsúlyozta.

Leszögezte azt is, hogy a munkanélküliség, az államadósság csökkenése, valamint a befektetések növekedése mind arról árulkodik, hogy az Orbán-kormány nagyon sikeres nyolc évet tudhat maga mögött.

(forrás: Forisek Ádám, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.