Átadták a Katolikus Karitász képviselőinek tegnap Budapesten azokat az ajándékcsomagokat, amelyeket az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársai készítettek a rászoruló gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak – tájékoztatott tegnap a Magyar Távirati Iroda.
Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára a 2012 óta tartó hagyományról elmondta: a minisztérium nemcsak szabályoz, jogszabályokat alkot, amelyekkel azokon segít, akiknek a hétköznapjaik nehezebben alakulnak, de rendszeresen saját eszközeivel is igyekszik segíteni a nélkülözőkön. – Az egész évi munkánkat az ő segítésükre szánjuk, ugyanúgy, ahogy ezeket az ajándékokat is – fogalmazott a politikus.
Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettese ismertette: az ajándékokat péntek délután adja át a Magyar Szentek templomában a munkatársaik által kiválasztott családoknak Erdő Péter bíboros és Mádl Dalma, a karitász jószolgálati nagykövete.
A csomagokban a gyerekeknek szánt játékok, ajándékok mellett ruha és tartós élelmiszer is helyet kapott.
Közben a Karitáció Alapítvány közleményben tudatta, hogy országos mozgalommá bővült a bohócdoktorok csokigyűjtése. Érkezett adomány mások mellett Pécsről, Pápáról, Paksról, Szolnokról, Budapestről, Debrecenből, Makóról, Békéscsabáról, Győrből és Szegedről is.
– Az elmúlt évekhez hasonlóan az alapítvány idén is adakozásra buzdította a segíteni szándékozókat. A jótékonysági akció a közösségi médiában közzétett felhívással kezdődött, majd a média támogatásával az ország különböző pontjaiban élő gyermekek, családok, cégek, közösségek is csokigyűjtésbe kezdtek Összesen 3500 tábla csokoládé gyűlt össze az alapítvány bohócdoktorainak jótékonysági csokigyűjtő felhívására – tették hozzá.
Kitértek arra is, hogy a gyűjtésben a támogatók mellett az alapítvány munkatársai, önkéntesei, bohócdoktorai is kivették szorgos segítségükkel a részüket.
A több ezer tábla csokoládé nagy részét a hátrányos helyzetű és rászoruló gyermekek még az ünnepek előtt megkapták, míg a bohócdoktorok a karácsonyi és az év elejei vizitek alkalmával osztják az adományokat azoknak a kis betegeknek, akik a kórházakban kénytelenek az ünnep körüli időszakot tölteni.
(magyaridok.hu)