in ,

Semmilyen többséget nem képvisel a FreeSZFE! Csak 4 diák hagyta ott a megújult SZFE-t

Az intézmény vezetésének közlése szerint három hallgató töröltette magát a névsorból, egyvalaki pedig átjelentkezett a Magyar Képzőművészeti Egyetem önköltséges mesterképzésére. A 2020/2021-es tanév első szemeszterét összegző adatok szerint az SZFE-nek 447 hallgatója volt.    

A második szemeszterre közülük 336-an szerepelnek aktív státuszúként az intézmény nyilvántartása szerint.

Az összegzésből kiderül, hogy 86 hallgató státusa passzív a második szemeszterre. Ők olyan hallgatok, akik nem tanulnak ebben a félévben, számuk mértéke átlagos. Továbbá vannak olyan szakok, amelyeken végeztek hallgatók az elmúlt két hétben, mivel lezárult a képzésük, a maradék létszám az övék.

Az SZFE vezetése korábban arról adott tájékoztatást, hogy a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben az egyetemen senki nem veszítette el az előző félévi eredményét.

Az egyetem vezetése december 12-én az SZFE honlapján közzétett tájékoztatója szerint módosította a tanév rendjét és már akkor is közölték, hogy nem érvénytelen a félév az intézményben. A vezetés akkori közlése szerint február 1-től 19-ig pótolható az első félévben felvett órák november 27. és december 12. közé eső része, valamint az elmaradt vizsgákat is le lehet tenni.

(MTI)

 

(mandiner.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Volner kemény üzenete: “Kedves Niedermüller úr, rövidesen kiborítjuk a bilijét”

A röhögés garantált – A Keménymag stúdiójában is lekapcsolták a Klubrádiót + rendkívüli évértékelő | Videó