Támogatás
szerda, február 12, 2025
Támogatás
Támogatás

Schilling Árpád nekiment Philipnek – Akkor mi meg megmutatjuk Schillingék „munkásságát” – Íme

0 megjegyzések 8 megtekintés

Van egy kis probléma ezzel a Schilling Árpáddal. Nem beszélve kedves feleségéről, az őrült tekintetű állítólagos színésznőről, Sárosdi Lilláról. 

 

Olyan tartalmakat fogunk mutatni, amit a nyomdafesték nem tűr el, valamint az esetleges agykárosodástól is szeretnénk megóvni olvasóinkat, ezért azok a bizonyos tartalmak egy külső linken lesznek majd láthatók.

Tehát ott tartottunk, hogy Schilling Árpád megint előmászott a pöcegödörből, és mintha bármit is számítana mondandója, nekiesett Philipnek, amit egyébként minősíthetetlen, gyűlölködő stílusban tette meg. Ha úgy vesszük, még csak ezzel sem lenne baj (egyébként van).

 

Ezt írta Schilling Philipről többek között:

 

Se méltóság, se humor, se nagyvonalúság, se elegancia, se büszkeség, és legfőképpen: kétséges, vagy annál is rosszabb szakmaiság.

Azért harcolnak, azért nyivákolnak, mert legbelül érzik, hogy üresek, és ezt az ürességet, ha már igazi (nem pénzen vett, nem hűséggel elért, nem mesterségesen gerjesztett) elismeréssel nem is, legalább önfényezéssel, meg mindent elsöprő agresszióval tömik tele. Minden, amihez hozzáfognak, és amit végül kipréselnek magukból, az leginkább szánalmas.

 

Nézzük miket hiányol Schilling: 

Elegancia. Büszkeség. Szakmaiság.

 

 

Ezek fényében nézzük meg Schillingék munkásságát:

A baj az, hogy pont Schilling Árpád merészel kinyilatkoztatni bármit is a közéletben…akinek a „munkássága” nagyjából kimerül ebben a szörnyűségben:

meggondoltuk magunkat, a videót mégsem mutatjuk, annyira undorító….hagyjuk is.

A jelenet többi része arról szól, hogy a dagadt Schilling leveti a ruháját..teljesen! A többit el tudják képzelni. Ez szerinte művészet. Szerintünk pedig ez egy nagy nulla, zéró, művészi értéke SEMMI.

Kedves felesége pedig szintén csupaszon a színpadon játszik két férfivel, aki akarja, keressen rá az interneten, nem mutatjuk, mert fertelmes.

 

 

Namármost, ezek akarnak kioktatni bárkit is bármiről. Schilling úr, inkább hallgasson….

 

Kösz.

 

mindenszo.hu

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.