Támogatás
vasárnap, október 13, 2024
Támogatás
Támogatás

Roncs emberek egymást közt – Pálfordulat: nemrég még támogatta, ma már nullára értékeli Demszky Magyar Pétert

A volt főpolgármester kiakadt Magyar Péter Budapesttel kapcsolatos nyilatkozatán.

a mindenadmin
0 komment 659 megtekintés

Demszky Gábor, Budapest volt, SZDSZ-es főpolgármestere Magyar Péter fővárossal kapcsolatos nyilatkozatára reagált, amelyben a Tisza Párt elnöke többek között ezeket írta pártja budapesti szerepvállalásával kapcsolatban:

„A TISZA Párt nem köt semelyik frakcióval koalíciót. Főpolgármester-helyettest nem javasol, ahogy a budapesti cégek igazgatóságaiban és felügyelőbizottságaiban sem vesz részt. (…) A TISZA Párt frakciója az eddigi helyetteseket bizonyosan nem szavazza meg, mert a budapesti választók egyértelmű ítéletet mondtak a DK-MSZP politikusok eddigi munkájáról.”

 

Demszky így fogalmaz: „Igen ellhamarkodottnak tartom Magyar Péter mai, Budapesttel kapcsolatos nyilatkozatát.

 Szakmai szempontból értékelhetlen ez a szöveg, mert nem szól a Budapest működéséhez is elengedhetetlen fejlesztésekről, 

és azok finanszírozása érdekében szükséges összefogás fontosságáról.  Öt cikluson át, húsz éven keresztül voltam Budapest főpolgármestere. 1990 és 2010 között négyezer beruházást valósítottunk meg, többek között a Világbankkal, az Európai Beruházási Bankkal és az Európai Bizottsággal együttműködve. Többek között ezek révén vált Budapest élhetőbbé és lett Európa egyik multikulturális világvárosa.”  

Az önmaga szerepéről szóló, erős mondatok után az SZDSZ egykori politikusa értékelésbe fogott:

„Aki csak a müködtetést preferálja, az a hanyatlás szószólója. Vagy nem ért, – persze nem is érthet – ahhoz, amiről azért van bátorsága írni. Ezért szakmailag nullára értékelem,  és politikailag is veszélyesnek tartom ezt a szöveget, amiről amúgy akár szívesen nyilvánosan vitatkoznék a szerzőjével. Ám 

jól tudom, hogy nem fog válaszolni arra, amit írtam, és vitatkozni sem akar róla. Abban bízom csak, hogy környezete leállítja a –  napóleoni szerepben – tetszelgő vezér ámokfutását.

 »A történelemben minden ismétlődik, először, mint tagédia, másodszor mint komédia.« (Napóleon) 

 A nemzetvezető OV a tragédia, MP pedig, ezzel a nyilatkozatával a humortalan, veszèlyes komédia főszereplőjévé vált” 

– zárta gondolatait Demszky Gábor.

Azért emlékezzünk, nem volt ez mindig így, hiszen Demszky Gábor is Magyar Péter mellett kampányolt.

 

 

(Mandi)

 


Kedves Olvasóm!

Amennyiben lehetőséged engedi , segítsd portálunk fennmaradását, mert veszélyben van a mindenszo.hu további működése.

 

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

 

5 1 szavazz
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.