Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Rendben van a magyar oktatás! Szikár tények: rekordszámban jelentkeztek idén pedagógusnak a fiatalok

0 megjegyzések 22 megtekintés

A rekordmagas pedagógusfelvételi adatok is mutatják, hogy a pedagóguspálya egyre vonzóbb a fiatalok számára; az új pedagóguséletpálya-törvény növelte a pedagógushivatás iránti érdeklődést, a pedagóguspályának nőtt a presztízse és a vonzereje – nyilatkozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Rétvári Bence közlése szerint az idén 18 845-en jelentkeztek pedagógusképzésre, közülük 10 514-en nyertek felvételt, 9674-en tanulhatnak állami ösztöndíjjal. Az utóbbi hat évben nem volt ilyen magas a felvettek száma, ráadásul a pótfelvételivel még tovább növekedhet ez a szám – jelezte.

Az idei tíz és fél ezer felvett pedagógushallgatói létszám jóval magasabb, mint a tíz évvel ezelőtti (2013-as) kilencezer, vagy a húsz évvel ezelőtti (2003-as) ötezer

– mondta Rétvári Bence.

„Jó esélyeink vannak tehát arra, hogy a pedagógus-utánpótlás egyre nagyobb számú lesz a következő években. Nagy siker, hogy az utánpótlás tehát nem fogy, hanem idén 67 százalékkal emelkedett” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy „az egyik legnagyobb az emelkedés a tanító- és óvodapedagógus-képzésben, ahol megduplázódott a felvettek száma, de a tanárképzésre is közel harmadával kerültek be többen”.

Ha az EU nem szól közbe, óriási bérnövekedés jöhet

Rétvári Bence kijelentette: „a baloldali pártok és a szakszervezetek lassan másfél éve folyamatosan igyekeznek minél több fiatalt lebeszélni arról, hogy a pedagóguspályát válasszák, az óvodákban, iskolákban dolgozókat pedig a pálya elhagyására biztatják. A baloldali pártok és szakszervezetek azt állították, hogy az új pedagóguséletpálya-törvény miatt kevesebb lesz a jelentkező a pedagóguspályára. A valóság pont ennek az ellenkezője lett. A kiemelkedően magas felvételi adatokkal a pedagógushallgatók adtak csattanós választ az új életpályatörvényt és az oktatási rendszert folyamatosan ócsárló baloldalnak”.

„Hiába a baloldali hergelés, a pedagóguspálya továbbra is az egyik legnépszerűbb”

– fogalmazott Rétvári Bence. Kitért arra: az új pedagóguséletpálya-törvény sokkal kedvezőbb a pályakezdőknek, mint a korábbi közalkalmazotti bértábla. Mivel az új életpályarendszerben teljesítménybér van, egy fiatalnak is van esélye magasabb fizetést elérni. Az új életpálya megszünteti a fiatal tanárokat kötelezően büntető bérezési elemeket – tette hozzá.

Fontos, hogy az új pedagóguséletpálya-törvény megteremtette a nagyarányú pedagógusbér-emelés alapjait. Amennyiben az EU nem tartja tovább önkényesen vissza a Magyarországnak törvény szerint járó forrásokat, úgy több mint a kétszeresére nőhet az idei és jövő évi 10-10 százalékos béremelés. Ezzel

öt év múlva, mire a most felvettek végezni fognak, egymillió forintos lesz a pedagógus-átlagfizetés

– mondta az államtitkár.

(MTI, Mandi)

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.