Támogatás
vasárnap, október 13, 2024
Támogatás
Támogatás

Pilhál Tamás a főpolgármesterről: észkombájn elégedett

a mindenadmin
0 komment 13 megtekintés

A főpolgármester meg van elégedve mindazzal, amit eddig művelt, büszke az „eredményeire”. Ha szerénysége nem tiltaná, talán Budapestért díjat adományozna magának. 

Azt ígérte, ugyanilyen bölcsen és szerényen folytatja majd Budapest felszabadítását és zöldítését eztán is. (Amíg mi, budapestiek el nem kergetjük őt a zivatarba.) Szabadság alatt, gondolom, azt érti, hogy neki és haverjainak köszönhetően a hajléktalanok kirajzottak a melegedőkről, szabadon heverhetnek aluljárókban, kapualjakban, lépni sem lehet tőlük. A zöldítés pedig úgy értendő, hogy már hónaljig ér a dudva meg a muhar a köztereken. Zöld és szabad Budapest, ja.

Karácsony Gergely kiszámolta: összesen 323 intézkedést hozott. Hogy ezek közé tartozik-e a Városháza eladásának előkészítése, a Gansperger Gyuszival és Korányi „Playboy” Dáviddal való egyeztetés, Tüttő Kata tengeri lovaglásának megszervezése, az offshore buszmutyitender meg a többi umbulda, azt nem kötötte az orrunkra.

Azt mondta: nem érdekli, hogy róla mindenkinek a kerékpársávok jutnak az eszébe. Szerintem se aggódjon egy csöppet se emiatt: akikkel én beszéltem, azok nem Gergelyt emlegették az őrült sárga csíkok miatt, hanem a fölmenőit.

Egyebek között tudatta: az sem foglalkoztatja, újraválasztják-e, viszont szent küldetésének érzi a város „megváltoztatását”. Ha ez volt a célja, a változtatás, akkor jelezném, akár abba is hagyhatja, ennyi bőven elég volt belőle. Tudniillik három év alatt sikerült egy gyarapodó, élhető várost büdös, élhetetlen koszfészekké változtatnia.

Gergely diadalútját szétdúlt közterek, leszerelt kukák, nem működő ivókutak szegélyezik. A főpolgármester leszögezte: „A város nem azért van, hogy közlekedjünk, hanem hogy éljünk.”

Értsd: mindenki maradjon veszteg otthon, illetve változzon szobapáfránnyá, akkor majd kevesebb lesz a dugó, s Gergő sem kényszerül a buszsávba.

Karácsony önértékelő beszédének tekintélyes része arról szólt, hogy a kormány így meg úgy elveszi a fővárosiak pénzét. Most valami 164 milliárd forint lenyúlásáról hablatyolt.

Hogy az ötvenvalahány tanácsadója közül melyik és hogyan számolta ezt ki, nem tudni. Mondókájának nagyjából annyi hitele van, mint Tordai Bencének az építési hivatalban.

Mindenki emlékezhet: Gergely tavaly azzal plakátolta tele a fővárost, hogy Orbán az iparűzési adó megfelezésével kivérezteti Budapestet. Nincs egy árva fillérjük se, de azért pár száz millió adóforintot mégis összegereblyéztek a „tájékoztató kampányra”. Azóta – persze – kiderült: nem kevesebb, hanem legalább húszmilliárd forinttal több iparűzési adó folyik majd be a fővároshoz idén, mint korábban.

Tehát utolsó, ócska hazugság volt Karácsonyék kivéreztetős kampánya. Egy igaz mondata nincs. Mindig más a hibás, más a felelős. Ő egy felelőtlen főpolgármester.

Végül az orosz–ukrán háború kapcsán is megosztotta téziseit az országgal. Szerinte a kormány sajnos a „szürke állásponton” van, noha a helyzet fekete-fehér: az ukránok a jók, az oroszok a rosszak, punktum.

Karácsony helyzetértékelésében, ítélőképességében pedig nyugodtan megbízhatunk, lám, az ál-Klicskóval is milyen hosszasan elbeszélgetett Magyarország térdre kényszerítéséről.

Gergő végül tudatta: a megemelt rezsiszámlák összegét a magyarok végső soron Putyinnak fizetik. Bezzeg sokkal jobb lenne négyszer ennyit fizetni az agres­sziót hírből sem ismerő amerikaiak palagázáért, ugye? És ez az észkombájn vezeti a nemzet fővárosát három keserves éve. Szegény Budapest!

 

 

(Pilhál Tamás, magyarnemzet.hu)

 

 



 

 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.