in ,

Pilhál: így hergeli a magyarokat az ellenzéki kanálismédia!

Most épp a Szuperkupa-döntős hőmérőzésről hazudott ordasat a Népszava

Most épp a Szuperkupa-döntős hőmérőzésről hazudott ordasat a Népszava. Azért hergelik a magyarokat ilyenekkel (meg a nyitott hassal hazaengedett betegekkel, a kevés vagy túl sok lélegeztetőgéppel és a többivel), hogy tömegpánik legyen, teljes káosz. Hátha forradalommá duzzad a hisztéria. Szinte látni a beteg vibrálásukat, ahogyan arra vágynak, minél többen haljanak bele a járványba. Tudniillik ez hozná az ellenzéknek a legtöbb szavazatot. S nekik csak ez számít.

Szeptember 25-e, péntek: átlagos hétköznap a magyar ellenzéki kanálismédiában. A Népszava című baloldali kiáltvány világgá kürtölte a hírt: „Sem testhőmérsékletet nem mérnek, sem vírustesztet nem kérnek a Puskás Stadionba érkezőktől”. Az iromány szerint bár az Európai Labdarúgó-szövetség a Puskás Arénában tartott Bayern München–Sevilla európai Szuperkupa-mérkőzés előtt szigorú intézkedéseket ígért a járvány miatt, s Csányi Sándor MLSZ-elnök azt mondta, csak negatív vírusteszttel és testhőmérséklet-mérés után lehet megtekinteni a meccset – este hat órakor a bejáratnál csak a jegyeket ellenőrizték, mást nem.

 

Tehát hazudott Csányi, s általa nyilván Orbán – sugallta a proliközlöny. Következésképpen: a felelőtlenség miatt még jobban berobban majd a járvány, hullani fognak az emberek, mint a legyek, és mindez a kormány hibája lesz…

 

A cikkentyűvel azonban akadt egy igen-igen aprócska gond. Nevezetesen: egy büdös hang sem volt igaz belőle. Az ellenőrök minden kilátogatót megvizsgáltak, senki sem léphetett a stadionba negatív vírusteszt és hőmérsékletmérés nélkül. Ordas kamu volt a „hír”.

  • Egy világjárvány közepette rémhírekkel ijesztgetni az embereket? Milliókat paráztatni oktalanul? Micsoda lelkület szükséges ehhez?

Azt képzelnénk, egy ekkora hazugságon csípett lap sietve elnézést kér, ne adj’ Isten páros lábbal kirúgja a fake news-cikk szerzőjét és/vagy az ügyeletes szerkesztőt. Esetleg az érintettek pár hónapra visszavonulnak a nyilvánosságtól, hogy elgondolkodjanak létezésük értelmén. Nem, ilyesmi nem történt. Suttyomban ugyan törölték a cikket, ám mikor e sorokat gépelem, még semmilyen bocsánatkéréssel egybekötött helyreigazítást nem tett közzé a balliberális lap. Minek?

Emlékeznek még, mekkora sivalkodást rendezett az ellenzék áprilisban a Büntető törvénykönyv rémhírterjesztési passzusának szigorítása miatt? Pedig csak ennyi volt az egész:

„Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt a közveszéllyel összefüggésben olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas más emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

A visítás Brüsszelig ért. Holott aki a vírusjárvány idején nem kelt rémhírekkel tömegpánikot, nem hergeli magyarok milliót közveszélyes hazugságokkal, annak nincs mitől tartania. „Híreiket” olvasva az ellenzéknek van mitől tartania – ezért sivalkodtak.

AZ ELHALLGATÁS MINT HAZUGSÁG

Még mindig péntek, szeptember 25-e. A 444 nevű Soros-blog „Azért verhettek meg egy 22 éves francia nőt, mert szoknyát viselt” címmel követett el cikket. Önmagában az dicséretes lenne a részükről, hogy néhanapján beszámolnak a fékevesztett, elviselhetetlen migránsbűnözés legkirívóbb eseteiről, mint amilyen ez is. Hiszen nem szokásuk. Az elmúlt évek hírei alapján minden épeszű ember pontosan tudja, hogy a nőket öltözékük miatt nem a fehér, hetero, keresztény férfiak szokták bántalmazni, agyonütni, meggyilkolni, hanem az iszlám radikálisok. Azok az iszlám radikálisok, akiket éppen a 444 és a hozzá hasonló elvetemült Soros-szervezetek aknamunkája, propagandakampánya révén eresztettek be milliószámra Európába; éppen a Soros-féle álcivil szervezetek csempészhajói szállítják kontinensünkre ezrével az analfabéta, agresszív, beilleszkedni nem akaró honfoglalókat.

  • Nos, a 444 cikkében egyetlen szó sincs arról, hogy a 22 éves Elisabethet összeverő három férfi muszlim vallású lett volna, esetleg migráns hátterű. Elhallgatják a nyilvánvalót, kussolnak róla.

Mondom, épeszű ember magától is tudja, kik voltak az elkövetők – ám az álomvilágban élő libernyákok nem. Ők tagadják a valóságot, annak kimondását üldözik (lásd: Facebook-cenzúra). Ők hittel hiszik, hogy

  • minden népvándorló, aki az ingyenpénzért és a nyugati jólétért tör be illegálisan Európába, az „menekült”;
  • az általuk elkövetett bestiális terrorcselekmények „a nagyvárosi élet természetes velejárói, amihez jobb, ha hozzászokunk”;
  • a papgyilkosságok „egyedi, elszigetelt esetek”;
  • a késes ámokfutások „utcai összetűzések”;
  • a templomgyújtogatások pedig már-már történelmi igazságtételek – hiszen ha nem a migráns gyújtaná föl a templomot, akkor az antifa BLM-eseknek kellene, mint az Egyesült Államokban…

A 444-en és a többi agymosodában csak akkor van jelentősége a bűnöző bőrszínének, származásának, őslakos-nem őslakos jellegének, ha az áldozat kisebbségi és/vagy migráns. Olyankor egyből jönnek a mélyelemzéseik a „strukturális rasszizmusról” meg a „társadalmi elnyomásról”. Olyankor az egyediből hirtelen általános lesz. Amikor viszont az általánost kéne észlelniük (migránsbűnözés, Európa pusztulása), csupán egyedi, elszigetelt eseteket és hőbörgő nácikat látnak…

FAKE NEWS-IPAR

Nem terhelném önöket (és gyomrom sincs) fölidézni azt a sok tucat ordas hazugságot, amelyet az ellenzéki kanálismédia gyártott és terjesztett az elmúlt hónapokban. Könyvnyi terjedelem lenne. Miután a hazugságok zöme a koronavírusjárványhoz kötődött, azok nem pusztán álhírek, inkább rémhírek voltak. Miközben honfitársaink százai haltak meg a járványban, az ellenzéki szennymédia tájékoztatás helyett az uszítást választotta. Magyarok millióira hozták a frászt

  • a nyitott hassal hazazavart betegek Németh Athina-féle álhírével;
  • aztán Németh Athina testvére, Károly lélegeztetőgépes hazugságával;
  • majd azzal: nincs elég lélegeztetőgép;
  • röviddel később pedig az ellenkezőjével: túl sok a lélegeztetőgép;
  • aztán azzal: túl sok ágyat szabadítanak föl feleslegesen Orbánék;
  • vagyis dehogy: inkább túl kevés ágyat szabadítanak föl Orbánék.

És a többi. Az egészségügy amúgy is kiemelt terepe a hazudozásaiknak. Rájöttek, itt a legkönnyebb fölbosszantani az embereket: különösen az idősek, betegek érzékenyek a témára, márpedig ők nagyon sokan vannak. Emlékeznek még a 168 Óra kamuhírére Adriennről, akinek állítólag a tudta nélkül vették ki mindkét petevezetékét? Persze, hamar kiderült, hazugság az egész. Itt legalább annyi következménye lett az esetnek, hogy kirúgták az elkövető szerkesztőt. Vagy emlékeznek a Népszava fake news-ára, miszerint az ápolónők tömegével mondanak föl a dél-pesti Jahn Ferenc Kórházban, hogy az IKEÁ-ba mehessenek dolgozni? Hogy kamu volt ez is, már sokkal kevesebbekhez jutott el, mint maga az alaphír. Ez így szokott lenni.

Minden napra jut legalább egy ilyen prolihergelő firkálmány arrafelé. Közös bennük, hogy a legtöbb következmények nélkül marad. A megrágalmazott állami intézmények, kormányzati szervek, minisztériumok többnyire beérik egy-egy cáfolattal, rövid közleménnyel. Ahelyett, hogy helyreigazítási, személyiségi jogi, rágalmazási perekkel tennék helyre a szakmányban hazudozó kanálismédiát, s fizettetnének velük több milliós sérelemdíjakat. Az állam mentségére szóljon: sok jóra nem számíthat a magyar bíróságokon, amelyek 2010 után vérlázító ítéletekben mentettek föl számos balliberális politikusbűnözőt, s a sajtóperekben is arcátlanul elfogultak az ellenzéki média javára.

Eközben a kormánypárti sajtót kis túlzással minden vesszőhibáért bíróságra citálják. Egy példa. Vona Gábor annak ellenére perelt be minket is Rácz Károly (alias „Terry Black”) buzizós nyilatkozatának ismertetéséért, hogy az esetről maga Vona is sajtótájékoztatót tartott, ráadásul külön cikkben határolódtunk el Terry Black rágalmától. Bár a buzizásról minden lap írt, Vona csak a jobboldali lapokat perelte be… És nyert is. Miközben ugyanez a bíróság a kétgyermekes Fidesz-frakcióvezetőt, Kocsis Mátét lebuzizó Ungár Klárát fölmentette…

A következmény-nélküliség miatt pofátlanodott el ennyire az ellenzéki média. Bármit hazudhatnak, nincs következménye. Ők a „hitelesek” meg a független-objektívek”. Év vége felé pedig még van képük statisztikát közölni arról, hogy a balliberális sajtó mennyivel kevesebb helyreigazítási pert veszít, mint a jobboldali… Ahelyett, hogy összetennék a két kezüket, amiért az úriemberkedő kormány nem pereli le róluk a nadrágjukat is. Az ész megáll!

 

(Pilhál Tamás, pestisracok.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Az év vicce! Kunhalmi is miniszterelnök akar lenni! :) Videó

Nincs szükség rendkívüli jogrend bevezetésére, de a baloldalra nem számíthatunk a védekezésben