in ,

Pilhál: a főváros sötétjében látszik igazán, mennyire sötétek Karácsony Gergelyék

Van abban valami szimbólum, hogy Szenteste előtt egy nappal sötétben maradtak egyes balliberális vezetésű települések és kerületek

Van abban valami szimbólum, hogy Szenteste előtt egy nappal sötétben maradtak egyes balliberális vezetésű települések és kerületek. Most, amikor e sorokat írom, már égnie kellene az ünnepi díszkivilágításnak, karácsonyi fényfüzéreknek például Budapesten és szűkebb pátriámban, Pestszentlőrincen is.

Elsősorban nem azért kéne égniük, hogy fény legyen, s ne essünk hasra ajándékokért tülekedés közben – hanem hogy már most, a várakozás utolsó óráiban ünneplőbe öltözhessen a lelkünk. S így várjuk a Megszületőt. (Magam is földíszítettem a házunkat, kis híján nyakamat is szegtem közben, de végül az eldőlni látszó létra csodálatos mód helyrebillent, s így most e cikk megszülethet.)

Szépek a fényfüzérek, amikor égnek.

Hát néhol most nem égnek. Az ország 3178 településéből 38-ban (azaz harmincnyolcban) sötétség van az utcákon. És bánatos sötétség van e települések vezetőinek lelkében is.

 

  • Csupán egyetlen fénylő bizonyosság van az eseményekben: Karácsony Gergelyék nem a ma esti szürkületkor kezdtek el sötétleni – az ugyanis vélhetően egybeesik politikusi karrierjük kezdetével.

A rebellis polgármesterek úgy gondolták, elsötétítéssel tiltakoznak a kormány döntése ellen, mely a kisvállalkozások iparűzési adóját január elsejétől a felére csökkenti. Sok ezer, létéért küzdő kisvállalkozás menekül meg ezzel, s általuk sok ezer családnak is megmarad a reménye a járvány utáni talpra állásra.

  • Ha úgy tetszik: az iparűzési adó mérséklése a kormány karácsonyi ajándéka sok ezer honfitársunknak. Karácsony Gergelyék ajándéka pedig az elsötétítés…

Tény, hogy a nagyobb települések – így Budapest – esetében az iparűzési adóbevételben a nagyvállalatok a lényegesek, ám az ő adójukhoz nem nyúlt a kormány. A kis- és közepes vállalkozásoknak mentőövet jelentő adómérséklés leginkább a kisebb településeket érinti, amelyek viszont elsöprő többségükben fideszes vezetésűek. Érdekes módon ők nem sötétítenek, hanem tudomásul veszik, hogy a járványhelyzet miatt némi bevételről le kell mondaniuk. Ami szintén bizonyos: sem a kis-, sem a nagytelepülések nem mennek tönkre. Budapestnek például – Tarlós István professzionális városvezetői munkájának hála – több mint 130 milliárd forintnyi állampapírja, továbbá 80 milliárd forintnyi készpénzállománya van. Még ha igaz is lenne, amit Karácsony állít (ne vegyünk rá mérget!), miszerint az adómérsékléssel 15-20 milliárd forint eshet ki a költségvetésből, az is csupán aprópénz a főváros tartalékához képest.

  • Ebből is látszik: műbalhé az egész elsötétítés! Kamu Geriék újabb kamuja.

A járványhelyzet az egész országot megviseli, mindenkinek apad a pénztárcája. Az ország büdzséje is szűkösebb. De mindenki összeszorítja a fogát, és küzd. Hát Karácsony Gergely és haverjai? Ők csak picsognak. Máshoz ugyanis nem értenek.

Karácsony Gergely, ez a rakás szerencsétlenség immár azzal fenyegetőzik, hogy nem jut majd pénz közszolgáltatásokra. Arra azért, persze, jutott, hogy tanácsadói számát az utóbbi időszakban föltornázza 55-re (ötvenötre), brüsszeli kirendeltségük (a Jávor Benedek-féle kormánymószeroló gittegylet) költségvetését pedig 37 millióról 112 millióra. Ezekre van pénz – fényfüzérekre nincs.

 

 

A SÖTÉTSÉG AZ Ő OTTHONUK…

…nyilván, ezért is oltották le a világítást. Mindenki a saját közegéhez vonzódik. Van, aki a fényt szereti; van, aki a sötétséget.

E szomorkásan buta, pitiáner emberek a karácsonyi fények kikapcsolásával természetesen nem a kormányon ütnek, hanem minden magyar emberen, még saját szavazóikon is. A díszkivilágítás ugyanis nem kegyúri ajándék, könyöradomány – hanem jár. Az mindannyiunké. Azért öltöztetjük fényárba városainkat, falvainkat, mert jön a karácsony. S a karácsony mindig jön. Még Rákosi idején is jött (igaz, fenyőünnep néven).

  • Ha nem válik be az elsötétítés, mi lesz a következő? Karácsonyék lefújják a karácsonyt? Kinézem belőlük. (Kamu Geriből így lesz Karácsonytalan Gergely.) A tapasztalat szerint a balliberálisok minden őrült ötletükre egy idő után rátesznek még egy lapáttal. Tudniillik: gyógykezelés híján az elmebetegek állapota ritkán javul. Amúgy is: a karácsony bigott, keresztény ünnep, valami Jézus nevű fehér, ciszhetero csávó születéséé, ami – a „felvilágosult”, balliberális elmék számára – úgysem lényeges.

Csoda hát, hogy akinek a Megváltó születése csupán pénzről, üzletről és zabálásról szól, az egy piti adózási ügy miatt képes ilyenkor városokat elsötétíteni? Nem, nem csoda. Gnóm, sötét lelkek dáridója ez. A magam részéről azt kívánom Karácsonytalan Gergelyéknek, hogy majd egyszer, még a végállomás előtt döbbenjenek rá, milyen őrült gaztett volt ez is: elrontani sok százezer magyar ünnepi készülődését! Odahaza, a saját karácsonyi égősorukkal babráljanak, ne a miénkkel! 

 

(Pilhál Tamás, pestisracok.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Balfékek – Több városban sem tudta lekapcsolni a világítást az ellenzék – Volt, ahol az emberek mécsest gyújtottak

A főpolgármester Hanukára gyertyát gyújt, Karácsonyra meg lekapcsolja a díszkivilágítást!