Támogatás
csütörtök, április 24, 2025
Támogatás
Támogatás

Pikónak is vége? Józsefvárosban is szétesett az ellenzék: Gyurcsányék és a szocik otthagyták Pikót

0 megjegyzések 8 megtekintés

A negyedik kétharmad után felgyorsultak az események az ellenzéki oldalon, minden jel szerint ugyanis a baloldal önnön magának felfalásával reagált a Fidesz–KDNP újabb alkotmányozó többségére és az ötödik Orbán-kormány megalakulására. Ezúttal ugyanis Józsefvárosban esett szét a roncskoalíció. Pikó András kerületi polgármestert és korábbi klubrádiós médiamunkást Gyurcsányék és a szocik hagyták faképnél.

A kerületi Momentum értetlenül áll a történtek előtt. Közösségi oldalukon jelentették be a hírt, hogy az MSZP és a DK önkormányzati képviselői kilépnek a Pikó Andrást támogató Közösen Józsefvárosért frakcióból és új frakciót alapítottak.

Ami az új frakciónak biztosan lesz, az a külön iroda a hivatalban. De lesz-e ettől több pénzünk bérlakások felújítására, vagy társasházi pályázatra? Nem lesz

– olvasható a józsefvárosi Momentum közösségi oldalán. A párt ugyanakkor rámutat, hogy a képviselők döntése mögött az áll, hogy az új frakció létrehozásával egyszerűen többletforrásokhoz szeretnének jutni.

 

 

Pikó a Facebook-oldalán így kommentálta az új frakció megalakítását:

Párton kívüliként megértem és tiszteletben tartom az engem támogató pártoknak azt a törekvését, hogy megmutathassák önálló arcélüket a választóknak. Ugyanakkor valamennyi képviselőnk egy közös polgármesteri program megvalósítására kapott felhatalmazást 2019-ben, amely továbbra is kijelöli közös feladatainkat. Nincs új helyzet addig, amíg az engem támogató pártok a választók akaratának megfelelően kitartanak a közös program mellett: a részvételiség, igazságosság, átláthatóság értékei mentén. Célunk továbbra is az igazságos lakhatásért, a gyerekbarát Józsefvárosért, az élhető és klímabarát közterekért dolgozni. Arra kérem az engem támogató pártok frakcióinak vezetőit, hogy kezdjék meg az egyeztetéseket a frakciók jövőbeni együttműködésének technikai részleteiről.

 

(pestisracok.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.