in ,

Philip: néhányunkat, a Hír TV alapítóit folyamatosan lehallgattak

A kocsiból azt ordították: „rohadt, fasiszta fideszesek”.

„Néhányunkat, a televízió alapítóit – akik 2002 nyarán egy óbudai irodában kitaláltuk, majd a semmiből, hónapok megfeszített munkájával létrehoztuk a Hír Tv-t – folyamatosan lehallgattak, s mindenféle nemtelen módon fenyegettek. Sohasem felejtem el a napot, amikor a feleségemmel – aki éppen állapotos volt a lányunkkal – hazafelé sétáltunk, s a házunktól nem messze egy autóban vártak ránk. Amikor átkeltünk az úton gázt adtak, s csupán egy-két méteren múlott, hogy félre tudtam rántani a feleségemet, miközben a kocsiból azt ordították: »rohadt, fasiszta fideszesek«.

Ne felejtsük el, hogy amikor 2002 áprilisában a Fidesz, egy hajszálnyival, elveszítette a választásokat, nem volt Magyarországon olyan országos rádió és televízió csatorna, amely a nemzeti-polgári-keresztény oldal értékrendjét közvetítette volna. Ezért fájt nekik…A Hír Tv médiatörténeti és politikatörténeti értelemben is mérföldkő volt, s az is marad. Isten éltesse és tartsa meg sokáig a HÍR TV-t!”

 

– írja Philip.



 

 

 

 

[pj-news-ticker]

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Megszégyenültek – Nézze meg, ahogy leszállnak a repülőről a (bukott) német sztárok – Videó

Bravó! Németország gyakorlatilag védtelen maradt! Botrány: a német hadseregnek két napra elegendő lőszere maradt egy háborús konfliktus esetére