in ,

Pataki Tamás: Baranyi és kutyái koncepciós perükben kicsiben eljátszották azt, ami országszerte történne, hogyha a moslékkoalíció nyerné meg a választásokat

Baranyi és a békaemberek

Ferencvárosban a nemzetközi helyzet egyre fokozódik. Még a Black ­Lives Matter szoborbizottság égető munkáját is felfüggesztették, hisz kémet neszeltek a kerületben. Fájó, hisz fajsúlyos munkát kellett abbahagyniuk, a kutyapárti kulturális vezetés ugyanis éppen piros-fehér szalagot rendelt a felállítandó BLM-es szivárványszínű szoborhoz. Szerencsére a kozmopolita éberség bajnokai a kémet hamar lekapcsolták, és felkérték, hogy tisztázza magát. Nagyjából ekkor játszódott le A tanú egyik jelenete Baranyi Krisztina polgármesteri hivatalában.

„– Nem akarja még egyszer átnézni a kérvényét, Soós úr? – Nem akarom! – Egy kis frissítés sosem árt, jó pap holtig tanul. Tudja, ki mondta ezt, Soós úr? – Tudom, tessék ideadni! – Mi egy nagyon szép kérvényt várunk magától, Soós úr! – Elnézést, Baranyi elvtárs, ez az azonnali felmondásom! – Ejnye, az álmatlan éjszakák…”.

Pedig Soós Péter eddig nem volt békaember, sem imperialista tégla. A ferencvárosi Pinceszínház igazgatójának szerződését azért bontották fel azonnali hatállyal, mert vállalta, hogy tanítani fog a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Nem is teljes állásban, hanem heti négy órában. De nem járt túl a kerületi polgármester eszén, mert Baranyi Krisztina ahelyett, hogy annak örült volna, hogy Soós felkérése öregbíti a kerületi színház nevét, kimutatta foga fehérjét, és kirúgta az igazgatót. Nyilvánvalóan azért, mert ideológiailag nem volt elég képzett.

A felmondólevélben ezzel magyarázták kirúgását: „Magatartása a munkáltatói jogkör gyakorlójánál bizalomvesztést eredményezett.” (Azt el kell ismernünk, hogy derék dolog A tanú nyelvezetét idézni a felmondólevélben is, hiába, legalább adnak a történeti hűségre.) Igen, Soósnak szólnia kellett volna az oktatói munkájáról, ám mivel abban állapodtak meg, hogy egy kérvényt nyújt be, feltételezhető, hogy nem súlyosan szegte meg a szerződést, mert akkor azt azonnal, felesleges körök nélkül is fel lehetett volna bontani. Ne szépítsük a dolgot: politikai okokból rúgták ki a ferencvárosi színházigazgatót.

Baranyi Krisztina BLM-szoboranya, aki olykor antiszemita kijelentésekre is ragadtatja magát, most ismét magyarázkodik. Facebook-bejegyzése végére viszont egy érdekes mondatot szúrt: „Soós Pétert az Űrgammák, a Tűzvonalban vagy a Hacktion rendezőjeként ismerheti a nagyközönség” (ez utóbbiban a később Oscar-díjas Deák Kristóf is rendezett). Mármost ha értjük Baranyi célzását, és Soós Péter személye eleve kínos volt a kerületnek – hisz mégis, hogyan igazgathat színházat a kutyák kulturális fellegvárában az Űrgammák és a Hacktion rendezője –, akkor miért nem rúgták ki korábban? Hogyha esztétikai okokkal próbálják magyarázni a kirúgását, akkor miért nem a személyével kezdték el megtisztítani a kerület kulturális életét? Nyilván azért, mert eddig semmi gond nem volt az illetővel, csakhogy elkövette a legmegbocsáthatatlanabb bűnt: a balliberális elvárások ellenére szerepet vállalt az új SZFE-n. Eszenyi Enikő is liberális libling volt, mígnem úgy döntött, hogy nem megy el egy kormányellenes tüntetésre.

Így jutott Soós Péter is az ebek harmincadjára. Baranyi és kutyái koncepciós perükben kicsiben eljátszották azt, ami országszerte történne, hogyha a moslékkoalíció nyerné meg a választásokat. Akkor nemcsak azért rúgnának ki valakit, akitől meg akarnak szabadulni, mert megrendezte az Űrgammákat, az is elég lenne, ha az illető statisztaszerepet vállalt a filmben, és ő volt jobbról a negyedik űrlény. A kulturális életben mindenki békaemberré válna, s szorgosan írhatná a kérvényét. Ebben kár volna kételkedni, és abban is biztosak lehetünk, hogy az ellenzék megfogadja majd Virág elvtárs örök bölcsességét: „Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség.”

(Pataki Tamás, magyarnemzet.hu)

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Földi László írása az árulókról felrobbantotta az internetet!

Lázadnak Pikó ellen a háziorvosok! A polgármester megfenyegette az orvosokat. Óriási a botrány