Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Oszt’ honnan, meg mibű’? NAV: Iványi Gáborék több mint 300 millió forintot gyűjtöttek össze

0 megjegyzések 26 megtekintés

Összesen 316 millió forintot gyűjtött össze az Iványi Gábor által vezetett Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) 2021-ben az 1 százalékos felajánlásokból – írja a Magyar Nemzet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összesítése alapján.

A lap cikke szerint a MET így a technikai számmal rendelkező szervezetek közül az ötödik legtöbb felajánlást kapta tavaly, megelőzve egyebek mellett a Hit Gyülekezetét, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét (Mazsihisz) és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget (EMIH).

Az Oltalom Karitatív Egyesület civil szervezetként 45 millió forint felajánlást kapott. Az Oltalom Karitatív Egyesület irodáihoz februárban kivonult a NAV, hárommilliárd forintos költségvetési csalás vádja miatt. A lelkész szerint a fellépésnek politikai okai voltak, ugyanakkor a lelkésznek nem először gyűt meg a baja Nemzeti Adó- és Vámhivatallal: 2021 februárjában a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyes intézményeire összesen 246 131 000 forint (ebből 90 000 000 forint késedelmi díj) büntetést szabott ki a NAV, ami az egyes intézményeik bérkifizetésével kapcsolatos járulékterhet jelentette.

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.