in ,

Óriási a show! Baloldali elemző: Márki-Zay Péter kampánya eddig egy rakás szerencsétlenség

Elemezzük az elemzőt

Először olvassuk ezt el, utána elemezzünk:

 

Az ATV-ben az is felmerült problémaként, hogy „Márki-Zay Péter vadul, keményen hiszi, hogy amit csinál, azt jól csinálja”.

Márki-Zay Péter kampánya eddig egy rakás szerencsétlenség” – ezekkel a szavakkal indult az év első Egyenes Beszéde az ATV-n. Nagy Attila Tibor az ellenzéki miniszterelnök-jelölt újévi köszöntőjére reagált így. Emlékezetes, Márki-Zay pár napja arról értekezett, hogy nem nőtt a Fidesz-tábor, hiszen a koronavírus megtizedelte az időskorú lakosságot. Ez még a baloldali kommentelőknél is kiverte a biztosítékot, a nyilvánosságban sem sokan keltek a hódmezővásárhelyi polgármester védelmére.

Nagy Attila Tibor szerint Márki-Zay mondatával mélyebb problémák is vannak: szerinte a miniszterelnök-jelölt szövegei nincsenek előre megírva, hanem „belenéz a kamerába, és ahogy esik, úgy puffan”. csak mondja a magáét. A felvetésre, miszerint ez a spontaneitás volt a sikere az előválasztáson, az elemző úgy válaszolt: most – az ősszel ellentétben – nem pár százezer ellenzéki szavazót kellene megnyerni, hanem a 8 millió választó aktív részének többségét, és

„Magyarországon polgárpukkasztással még nem tudtak választást nyerni az elmúlt harminc évben”.

„Egy miniszterelnök-jelöltnek az ország egészéhez kellene szólnia” – fogalmazta meg a tartalmi kifogást Márki-Zay mondataival szemben a politológus. A műsorvezető közbevetésére, miszerint a szóban forgó mondatokat lehetett így is, úgy is értelmezni, az adás másik vendége, Nagy Ervin úgy reagált: „ha egy politikus minden negyedik mondatát magyarázni kell, az már régen rossz”, és bizonyos vezetői képességeket – illetve azok hiányát – is felveti.

Ezután a két politikai elemző kisebb vitába bonyolódott, hogy

mi a legnagyobb probléma Márki-Zay mondataival: hogy kegyeletsértő-e, vagy az, hogy még nem is igaz.

Márki-Zay Péter vadul, keményen, hiszi, hogy amit csinál, azt jól csinálja” – tette hozzá Nagy Attila Tibor arra utalva, hogy talán nem szerencsés minden vasárnap este másfélórányi szónoklatokat tartani pár száz Facebook-követőnek.

A műsorban szóba került még Békesi László és Gyurcsány Ferenc posztja is. Nagy Ervin szerint álságos Gyurcsányék részéről minden felelősséget Márki-Zayra tolni, hiszen a hat pártnak is van szerepe abban, ahogy az egyesült ellenzék áll a kutatások szerint három hónappal a választások előtt. Nagy Attila Tibor szerint kabaréba süllyesztené az egész választást egy kései miniszterelnökjelölt-csere, ezért a baloldal lehetetlen helyzetbe került, ahonnan egy megoldás kínálkozik: az, hogy Márki-Zay Péter „összeszedi magát”, és felépít egy professzionális kampányt. Nagy Ervin azonban úgy vélte, Simon András leigazolása sem segített Márki-Zay kampányán, és mivel a közös miniszterelnök-jelölt ugyanúgy tartja a facebookos beszédeit, – amelyekben hibát hibára halmoz – ezért a karakterhiba is felvetődik Márki-Zay részéről.

– írj a mandiner.hu


 

Elemezzük ki mi történt: egy ellenzéki tévében szidta az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét egy ellenzéki elemző.

Tökéletes.

 

 

mindenszo.hu

 

Add tovább!

Röhögjünk együtt – Ez hatalmas cumi: nem lesz meg a Fudan-népszavazáshoz a 200 ezer aláírás!

Rottyon a baloldal – Pilhál Tamás: Mini Feri beidomítása