in , ,

Orbán Viktor pártjára állt a cseh államfő, a miniszterelnök egyik legfontosabb célját támogatja

Petr Pavel fontos kérdésben állt be a magyar kormányfő mögé.

Csehországnak érdeke, hogy a Balkán teljes mértékben integrálódjon az európai szervezetekbe, köztük az Európai Unióba, valamint a NATO-ba is – jelentette ki Petr Pavel cseh államfő, miután kedden Prágában tárgyalásokat folytatott észak-macedón partnerével, Sztevo Pendarovszkival, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Csehországban.

„A Balkán történelmi szempontból etnikailag nagyon bonyolult régió, találkozási pontja a legkülönfélébb befolyásoknak és érdekeknek” – magyarázta véleményét a cseh elnök újságíróknak. Kifejtette: a régióban mások mellett Oroszország, Kína, az arab államok és Törökország érdekei találkoznak, ezért „nehéz ebben a keverékben megtalálni a helyes utat”. Csehország és Európa biztonsága, illetve stabilitása számára „rendkívül fontos térségről van szó” – szögezte le Petr Pavel.

Csehország támogatja a nyugat-balkáni országok, köztük Észak-Macedónia integrációját a NATO-ba és az EU-ba,

mert ezzel elkerülhetőnek véli a térség destabilizációját és újabb feszültségek kialakulását – közölte a cseh elnöki hivatal később kiadott közleményében.

Petr Pavel nagyra értékelte, hogy Észak-Macedónia az orosz-ukrán konfliktusban határozottan kiáll Kijev mellett, s fegyverekkel és hadianyaggal is támogatja a megtámadott Ukrajnát. Méltatta Észak-Macedónia szerepét az illegális migráció megfékezésében is. „Csehország eddig már több mint 1800 rendőrt küldött segítségül az észak-macedón határ védelmére” – tette hozzá az elnök.

Észak-Macedónia elnöke délután Petr Fiala cseh kormányfővel tárgyal elsősorban a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról, majd a cseh parlament két házának elnökeivel is találkozik.

(MTI)

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Az összes lipsi, aki támadta Böjte atyát hazugságok alapján, az kérjen bocsánatot! MOST!

Hoppá, esik szét az egész ellenzék? Az MSZP-s polgármester beleszállt Karácsonyékba