Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Orbán Viktor: 80 százalékra emeljük az agrártámogatások nemzeti kiegészítésének mértékét

0 megjegyzések 32 megtekintés

A kormány 17,5 százalékról 80 százalékra fogja emelni az agártámogatások nemzeti kiegészítésének mértékét – mondta a miniszterelnök szombaton, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) gazdakongresszusán.

Orbán Viktor hangsúlyozta: ez azt jelenti, hogy a nemzeti, az uniós és várható magánbefektetői forrásokkal együtt a következő években 9000 milliárd forint jut majd az agráriumnak. Ez háromszor annyi pénz, mint amennyi eddig volt – tette hozzá. Ha ezzel nem tudjuk a magyar mezőgazdaságot modernizálni, akkor semmivel sem, ez az utolsó történelmi lehetőség, ha ezt nem ragadjuk meg, akkor versenytársaink elhúznak mellettünk – figyelmeztetett.

A kormányfő szerint ezzel az összeggel el kell oda jutni, hogy az agrár-feldolgozóipar 80 százalékban magyar tulajdonban legyen. Hozzátette: ha 20 százalék a külföldi és 80 százalék a magyar tulajdon az élelmiszeriparban, akkor azt is el lehet érni, hogy az emberek által fogyasztott élelmiszer 80 százalékban magyar legyen.

(MTI)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.