in , ,

Orbán Viktor Kötcsén: Macron fel akarja robbantani az Európai Néppártot

A németeken és Angela Merkelen múlik, mi lesz a Néppárttal

Mi győzünk, ők veszítenek

– idézte az atv.hu forrása szerint Orbán Ronald Reagant a kultúrharc kapcsán.

Vagyis ne azoknak kelljen szégyellniük magukat a jobboldalon, akik szerint a harmadik kétharmados győzelemnek meg kell jelennie a kultúra területén is.

Orbán Viktor szavaiból az derült ki az atv.hu forrása számára, hogy az igény indokolt, ahogy az is, hogy a saját politikai oldalának nem kell szégyellnie jobboldaliságát vagy magyarságát.

A kormányfő az atv.hu szerint megerősítette, hogy újabb alkotmánymódosításra készül. Az egészségügyről a miniszterelnök azt mondta: a kórházak állapota szerinte rendben van, de az egészségügyben változtatni kell. Első lépésként szét kell választani a magán- és az állami tulajdont: vagyis azt, hogy magánpraxisokkal rendelkező orvosok állami kórházakban, rendelőkben állami infrastruktúrát használnak.

Forrás: atv.hu, Fotó: Facebook/Orbán Viktor

(forrás:pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Két afgán agyonvert egy németet Chemnitz közelében

Hajtóvadászat a budapesti gyorsétteremben erőszakoló afgán migráns után