in

Orbán Balázs teszteredménye negatív lett

ő nem fertőződött meg

Az eddig karanténba vonult kormánypárti politikusok közül kizárólag Hollik István produkált pozitív koronavírustesztet. Varga Judit és Gulyás Gergely után most Orbán Balázs államtitkár is bejelentette, hogy negatív lett a teszteredménye.

Köszönjük szépen az aggódó üzeneteket, időközben nekem is megérkezett az első teszteredményem, ami negatív. A hatósági iránymutatásoknak megfelelően járunk el, én addig is, amíg nem tehetek másként, itthonról dolgozom, főleg könyvírással és -szerkesztéssel foglalkozom. Sajnos ilyen időket élünk, de ebben a helyzetben is egy dolog a fontos: vigyázzunk egymásra!

– közölte Facebook-oldalán Orbán Balázs államtitkár.

Mint emlékezetes: Hollik István egy magánrendezvényen találkozott a hétvégén Gulyással és Orbánnal, így lett a miniszter és az államtitkár az igazoltan fertőzött kommunikációs igazgató „kontaktszemélye”, Varga Judit pedig hétfőn érintkezett igazoltan koronavírusos fertőzöttel.

(888.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Egy döbbenetes interjú Földi Lászlóval – Földi László: „A magyar sajtó egy részét beszervezték külföldi titkosszolgálatok” Hanganyag!

Nem stadion – Indulnak az elővárosi vasútfejlesztések – Libernyákok: sivalkodjatok!