in , ,

Olasz sajtó: Macron-ellenes szövetség jött létre Orbán és Salvini találkozóján

Matteo Salvini és Orbán Viktor találkozójával a milánói prefektúra épületében létrejött az Emmanuel Macron francia elnökkel szembeni európai szövetség

Matteo Salvini és Orbán Viktor találkozójával a milánói prefektúra épületében létrejött az Emmanuel Macron francia elnökkel szembeni európai szövetség – kommentálta az olasz Liga kormánypárt vezetője és a magyar miniszterelnök előző napi megbeszélését a La Stampa című olasz napilap szerdán.

Az újság szerint kilenc hónappal az európai parlamenti választások előtt egy „másik, Macron-ellenes Európa” körvonalazódott. Salvini és Orbán barikádra lépett azzal a céllal, hogy az Európai Néppártot a „saját politikai térfelükre vonzzák”.

La Stampa szerint Salvini és Orbán találkozója az olasz és magyar kormány közötti szövetséget fektette le a migráció terén és számos más európai politikai kérdésben. A lap hangsúlyozta, hogy a másik olasz kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) elhatárolta ugyan magát a találkozótól, de a római kormány migrációs politikája egyre inkább Salvini felé mozdul el.

Orbán Viktor és Matteo Salvini

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

La Stampának nyilatkozó Antonio Tajani EP-elnök, az olasz jobbközépből érkezett politikus kijelentette, hogy aki kereszténynek vallja magát, annak szolidárisnak kell lennie. Hozzátette, hogy reméli, nem Orbán Viktor lép ki az EPP-ból, hanem esetleg a Salvini vezette Liga csatlakozhat hozzá.

Az MTI által ugyancsak szemlézett jobbközép Il Giornale úgy értékelte, Itália ténylegesen elmozdult a közép-európai V4-országok irányába, hiszen Salvini és Orbán között kormányszintű találkozó zajlott le. Az olasz sajtó felfigyelt arra, hogy a sajtótájékoztatót az olasz és az európai uniós zászló előtt tartották.

Corriere della Sera külön cikkben mutatta be Orbán Viktor politikai pályafutását és az általa hirdetett nézeteket. A Corriere megállapította, hogy a Salvini és Orbán közötti európai szövetség nehéz helyzetbe hozta az M5S-t, és az olasz külpolitikában megtörte a két kormánypárt eddig is gyenge egységét. A lap megjegyezte, hiába nevezte hősnek és dicsérte Orbán Viktor Matteo Salvinit, Magyarország „kapui” zárva maradnak az Itáliából áthelyezendő menedékkérők előtt.

Bruno Bonnell francia politikus, Emmanuel Macron pártjának parlamenti képviselője a Corrierében „végzetes veszélynek” nevezte a bal- vagy jobboldali populisták és a progresszív erők szembenállását, amely szerinte kemény harchoz vezet az EP-választásokon.

A balközép La Repubblica Walter Veltroni olasz baloldali politikus sivalkodását közölte, amelyben a szerző egyebek között azt írta: „ne nevezzük őket populistának, a szélsőjobbal szemben elérkezett egy új baloldal ideje.”

huffingtonpost.it olasz hírportál elemzése szerint Salvininek és Orbánnak az célja, hogy betörjék Brüsszel kapuit, és bevegyék

a hatalom folyosóit, amelyeket ötven év óta a mérsékelt néppártiak és a reformszocialisták népesítettek be.”

Matteo Salvini közösségi oldalai sok képet közöltek és egyenesben közvetítették a magyar miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóját. Salvini úgy kommentált:

a mi Európánk a munkához, élethez, egészséghez és biztonsághoz való jogon alapul majd. Elég volt a pénzügyi világ és a migráció diktatúrájából.”

(forrás: Bertha László, 888.hu)

Elismerés – Vezércikkben támogatja Orbán Viktort a világ egyik legtekintélyesebb napilapja

Gyurcsányék loptak? – Rövidesen nyomozás indulhat Gyurcsány cége ellen