Hadházy Ákos végre megtette a rendőrségi feljelentést állítólagos autófeltörési ügyében, illetve táskájának állítólagos ellopása miatt. Az LMP társelnöke ugyanakkor azt mondta, hogy gépkocsiján nem voltak külsérelmi nyomok.
Hetekkel autójának feltörése után sem tett rendőrségi feljelentést Hadházy Ákos, jóllehet elvitték belőle pilótatáskáját, amelyben fontos iratok voltak. A sajtóban megjelent leleplező cikkek hatására az LMP társelnökének roppant kínossá vált az ügy, ezért utólag pótolta e hiányosságot – írja a borsonline.hu.
A portál cikkében azt firtatja, vajon miért várt ezzel ilyen sokáig a politikus. „A kérdés költői, és ezt nyilván ő is érezte, ezért fordulhatott mégis a rendőrökhöz hetekkel azután, hogy az állítólagos bűncselekmény megtörtént” – írják.
Facebook-oldalán Hadházy korábban nem fukarkodott a jelzőkkel: „Mocskos, alávaló és aljas tolvajok!” Sőt odáig merészkedett, hogy a bűncselekménnyel többek között a miniszterelnököt is meggyanúsította.
A TV2 Tények riporterének már visszafogottabban nyilatkozott: „Őőő, mert eddig nem voltam biztos benne, hogy ellopták-e vagy én veszítettem el, de most már egészen biztos vagyok benne, hogy ellopták” – hangzott a zavart magyarázkodás.
A hazugságspirálból a jelek szerint nem sikerül kikeverednie. A borsonline.hu úgy tudja, Hadházy az autójának feltörésével kapcsolatban azt mondta a rendőröknek, hogy a gépkocsi nem sérült meg, behatolásnak nem volt nyoma.
Miként a borsonline.hu megírta: az LMP társelnöke az elmúlt években több mint húszmillió forintot költött luxushobbijára, kisrepülőgép-vezetésére. 2016 végéig 350 órát töltött a levegőben, erre – az azonosított géptípusok és bérleti díjak alapján – körülbelül 17,5 millió forintot fizetett ki. Ezenkívül több vizsgát is letett, amelyek szintén milliókba kerültek. A politikust saját, Tolna megyei választókerületében sem kedvelik – derül ki egy közvélemény-kutatásból. Hadházy csak az 1 százalékos népszerűségnek örvendő momentumos jelöltet előzi meg.
(teol.hu)