Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Nyílt levél Sebestyén Balázshoz – Nem szégyelled magad? Ti naponta gyaláztátok a Rádió 1 tulajdonosát

0 megjegyzések 11 megtekintés

Te aljas gazember!

 

Hogy van pofád Neked így nyilatkozni a saját főnöködről?

 

Ismerve Andyt, ő azt várná tőlünk, hogy vezessük ugyanúgy a műsort. Jól seggbe rúgna minket, ha azt mondanánk hogy nem röhögünk, nem vagyunk vidámak. Az egész rádió nagyon sokat köszönhet neki. Jó irányító és  startéga volt és itt a rádiónál is mindenki nagyon szerette, mert egy jószívű, jótermészetű ember volt

 

Meg ezt:

 

Érdekes volt olvasni, hogy hosszú ideje beteg volt. Utoljára, amikor láttam még nagy tervei voltak, főzött és kicsattant az egészségtől. Korai lenne arról beszélni, hogy mi lesz a rádióval, de csomó mindent szeretett volna még megvalósítani. Az jutott neki ami a legszebb, hogy lefekszel és elalszol, méltósággal vacsorázol még egyet előtte és nincs az a hosszú elmúlás.

 

 

Sebestyén arról is beszélt, hogy elszomorítja és megdöbbenti, hogy az emberek még most is képesek rosszindulatú megjegyzéseket tenni, ráadásul úgy, hogy elvitathatatlan az az életút és az a teljesítmény, ami Andy Vajnáé volt. Ehhez pedig Vadon Jani is csatlakozott:

Nem a semmiből jött haver volt. A legkorrektebb főnökünk volt. Kőkemény volt. Mi rosszat nem tudunk mondani és részvétünk annak, aki őszintén éredek nélkül szerette.

 

 

 

Eddig az idézetek! Sebestyén, Te pondró!
Hogy van pofád ilyeneket nyilatkozni????
Ti tettétek rá és feleségére naponta a legrosszindulatúbb megjegyzéseket! Naponta Mikulásoztátok és aláztátok, pedig a ti főnökötök volt! És most álszent, aljas módon kikéred magadnak azt, hogy rosszindulatú megjegyzéseket tesznek rá egyesek?

Te, aljas gazember!

Szégyelljétek magatokat!
Reméljük hamarosan megszűnik ez a rohadék műsorotok!

 

A mindenszo.hu szerkesztő Csapata

 

 

 

Kapcsolódó cikkek

 

Sebestyén Balázs miatt tört ki a háború az RTL és a TV2 között – Sebestyén azt mondja magáról, hogy ő lojális: Igen, kivéve a Rádió 1-hez

 

Oszd meg másokkal is, micsoda aljas gazember ez a Sebestyén Balázs!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.