Támogatás
kedd, március 25, 2025
Támogatás
Támogatás

Nocsak, nocsak: választási törvényt sértett a párbeszédes Szabó Rebeka, Márki-Zay is bajban lehet

0 megjegyzések 73 megtekintés

Szabó Rebeka párbeszédes politikus megsértette a választási eljárásról szóló törvényt – állapította meg első fokú határozatában a Pest Megye 10. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság. A Mandiner által megismert határozat szerint egy magánszemély fordult panasszal a testülethez, kifogásolva, hogy a hatpárti összefogás egyéni parlamenti képviselő-jelöltje egy külső, tőle látszólag független finanszírozót von be a kampánykiadásainak fedezésébe azzal, hogy a Facebook-oldalán a hirdetéseket a kormanytvaltok.hu oldal pénzeli.

A jogsértés lényege, hogy kampánytevékenységet csak a jelölt, illetve az őt jelölő szervezet, jelen esetben az Egységben Magyarországért pártszövetség pénzelhet. Amennyiben harmadik szereplő teszi azt, ráadásul tisztázatlan forrásból, az sérti a választási eljárásról szóló törvényt. A bizottság mind a jelöltet, mind a portált eltiltotta a további jogsértéstől – az érintettek még fellebbezhetnek, erre három napjuk van.

A Mandiner információi szerint a kormanytvaltok.hu idén február óta működik, egy impresszum nélküli honlapként, amelyen az április 3-i választáson a baloldali összefogásra való voksolásra buzdító szövegen kívül más nem található. Akárcsak a honlaphoz kapcsolódó Facebook-oldalon, amely ugyanakkor Szabó Rebeka mellett számos baloldali, az Egységben Magyarországért logó alatt induló politikus posztjainak hirdetését finanszírozta. Ám a nevek között ott van még Márki-Zay Péter is, aki a baloldal kormányfőjelöltjeként 62 millió forintot kapott hirdetéseire.

A hódmezővásárhelyi polgármester hirdetéseit az elmúlt időszakban csak ők hirdették, balos politikai propagandára ugyanakkor a titokzatos médium összesen mintegy kétszázmilliót szánt, ami igen jelentős összegnek számít – írja a Mandiner. A portál tulajdonosi háttere, így a támogatás forrása sem ismeretes. Mindazonáltal, amennyiben a részvétlen, kegyeletsértő kommentjei miatt elbukott Gér Mihály helyett induló Szabó Rebeka zuglói alpolgármester esetében a jogsértést megállapították, úgy ez elvileg Márki-Zay Péternél is hasonlóképp történhet.

 

(pestisracok.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.