in ,

Nocsak, nocsak! Mit keresett Tüttő, az MSZP-s főpolgárhelyettes az A-híd Zrt. rendezvényén?

A Magyar Nemzet szúrta ki, hogy Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes, kinevezése után nemsokkal megjelent az A-híd nevű építőcég rendezvényén.

A Magyar Nemzet szúrta ki, hogy Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes, kinevezése után nemsokkal megjelent az A-híd nevű építőcég rendezvényén. A főváros többek között pont az A-Híd Zrt. érdekében akart tízéves referencia-időszakot a Lánchíd-tenderre.

A Mandiner.hu eközben arról ír, a Közbeszerzési Hatóság megállapította a Lánchíd-tender jogellenességét, miután a főváros mint ajánlatkérő nem tartotta be a referencia-időszakra vonatkozó előírást, azaz a főváros a jogszabályban előírt 8 év helyett 10 éves referencia-időszakot írt volna elő a pályázóknak. Karácsony Gergely ezt ezt azzal indokolta, hogy ebbe a 10 éves referencia-időszakba beleesne a Margit híd felújítása is, amely 2012 elején fejeződött be, és amelyet a Közgép konzorciumi vezetése mellett az A-Híd Zrt. és a Strabag közös konzorciuma végzett el.

 

Mivel a városvezetés aligha szeretné, hogy a Mészáros Lőrinc üzlettársaként is ismert Szíjj László cége, a Közgép nyerné el a Lánchíd-tendert, maradt a sajtóforrások szerint naloldali kötődésű A-Híd Zrt. és a Demszky-éra alatt magát rommá nyerő Strabag (egy időben úgy is gúnyolták az SZDSZ-t, hogy Strabag Demokraták Szövetsége) – írja a portál.

 

(pestisracok.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Agyhalál – Lefasisztázta Müller Cecíliát a 444.hu újságírója

Na, végre! Letette az esküt Andrzej Duda lengyel államfő