in ,

Nocsak, Horváth Csacsi megy a böribe? A poligráf szerint is kapott vesztegetési pénzeket a szocialista Horváth Csaba

A Magyar Nemzet úgy tudja, a poligráfos vizsgálat szerint igazat mondott vallomásában Fuzik Zsolt, amikor azt állította, hogy Horváth Csaba zuglói polgármester és társa a kerületi parkolási bevételekből származó nyereség felére tartott igényt.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a poligráfos vizsgálat szerint igazat mondott vallomásában Fuzik Zsolt, amikor azt állította, hogy Horváth Csaba zuglói polgármester és társa a kerületi parkolási bevételekből származó nyereség felére tartott igényt. A szocialista politikus ezen felül háromszor, alkalmanként hárommillió forintot követelt és kapott, a pénzt mindig egy Kálvin téri kávézóban vette át.

 

 

Fuzik Zsolt, a SIS Parking Kft. egyik vezetője vállalta a hazugságvizsgálatot – értesült a lap. Információik szerint a költségvetési csalással gyanúsított férfi a poligráf szerint igazat mondott, amikor a nyomozók előtt a zuglói parkolási biznisz körüli vesztegetésekről vallott.

Mint ismert, a Magyar Nemzet megszerezte Fuzik Zsolt terjedelmes vallomásának egyes részleteit. Eszerint Fuzik személyesen adta át a vesztegetési pénzeket Horváth Csabának, Zugló szocialista polgármesterének és társának.

 

 

– Biztos vagyok benne, hogy a pénzek átadásában senki más nem vett részt rajtam kívül – fogalmazott a férfi, aki elmondta azt is, hogy a vesztegetési pénzt a SIS Parking Kft. hamis számlák beállításával gazdálkodta ki. Beszámolt arról is, hogy ez a folyamat 2019 őszén ért véget. – Eddig az időpontig […] Horváth Csabának három-négy alkalommal adtam át összesen körülbelül 10-12 millió forintot. Horváth Csaba autóval a Kálvin tér közelében, a Múzeum utcában levő Café Company kávéházhoz jött, ott adtam át neki a pénzt. Azt is mondta, hogy ha főpolgármester lesz, akkor azt külön is viszonozni fogja, hogy azon felül is adtam neki pénzt, ami az alapmegállapodás volt – jelentette ki Fuzik Zsolt.

A MAGYAR NEMZET ÚGY TUDJA, AZ ÜGYBEN MÁS SZOCIALISTA POLITIKUS IS ÉRINTETT.

A botrány szerdán reggel robbant ki, amikor a hatóságok házkutatást tartottak a zuglói polgármesteri hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél és Horváth Csaba MSZP-s polgármester otthonában. A Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés és más bűncselekmények kapcsán gyanúsítottként hallgatta ki a kerületvezetőt és egy politikustársát. Horváth nem tett vallomást és a gyanúsítás ellen panasszal élt, a továbbiakban szabadlábon védekezhet. A politikus az esettel kapcsolatos közleményében a „rezsim” üldözöttjeként hivatkozik saját magára.

Sajtóhírek szerint az ügy alapja, hogy 2021 nyarán a NAV bevetési egysége a Terrorelhárítási Központ segítségével országszerte nyolcvan helyszínen csapott le bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanújával. Akkor harmincöt embert kihallgattak, három gyanúsítottat pedig azonnal le is tartóztattak.

A GYANÚ SZERINT 19 MILLIÁRD FORINT ÉRTÉKBEN BOCSÁTOTT KI FIKTÍV SZÁMLÁKAT A SYS IT SERVICES KFT. ÉS A CÉG ALÁ TARTOZÓ HARMINC TOVÁBBI GAZDASÁGI TÁRSASÁG.

Ennek az ügynek az egyik gyanúsítottja Fuzik Zsolt, aki, mint látható, Horváth Csaba ügyében is érintett. A gyanú szerint négymilliárd forintnyi kár érhette a költségvetést.

 

(origo.hu)

 

 

Add tovább!

 

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

      Kocsis Máté: felhívás a magyar baloldal politikusaihoz!

      Orbán: nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe a háborúba!