Támogatás
szombat, február 15, 2025
Támogatás
Támogatás

Nini: listáról még egy mandátumot szerzett a Fidesz: jelenleg 136 képviselőnél járnak – Tombol a baloldal

0 megjegyzések 4 megtekintés

Újabb parlamenti mandátumot szerzett a Fidesz a határon túl leadott levélszavazatok beérkezésével, a Nemzeti Választási Iroda adatai alapján így

136 képviselője lehet az Országgyűlésben.

A mandátumot a hatpárti ellenzéki összefogás bukta el, amely így 38 helyett csak 37 listás helyet és összesen 55 képviselői mandátumot szerez jelen állás szerint. Ezzel még biztosabbá vált a kormánypártok kétharmados többsége – írta szerda esti cikkében a 24.hu.

Pesti Imréhez került a mandátum

A mandátum a Fidesz-KDNP listáján az 54. helyet elfoglaló Pesti Imréhez került, aki 2006 óta képviselő, 2010-ben rövid ideig főpolgármester-helyettes, majd 2011-től 2014-ig a fővárosi kormányhivatal vezetője volt. Így ő tehát nem búcsúzik a parlamenttől.

Még mindig nem végleges az eredmény

Az országgyűlési választás eredménye ezzel még mindig nem végleges, az átjelentkezők, illetve a külföldön élők szavazatait szombaton számolják meg, és

a budapesti 13-as körzetben mindössze 38 szavazat az ellenzéki Vajda Zoltán hátránya a fideszes Szatmáry Kristóf mögött,

így ez a választókerület még átfordulhat a hatpárti ellenzék javára. De a határon túli magyarok levélszavazatainak összesítése sem fejeződött még be, illetve az említett budapesti körzet miatt a töredékszavazatok alakulása is változhat, így az sem kizárt, hogy a Fidesz még egy listás mandátumot begyűjt majd – hívták fel a figyelmet.

Az eddig feldolgozott levélszavazatok alapján a határon túl így alakult a pártverseny:

  • Fidesz-KDNP 93,64%
  • DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd 4,34%
  • Mi Hazánk 1,06%
  • Kétfarkú Kutya Párt 0,62%

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.