A nagy nyári melegben megszületett a hírek új szurikátája, a teleszemetelt Szabadság-híd. A két helyzet annyiban különbözik egymástól, hogy most egyértelmű ki a tettes, mi a tett, és adekvát lenne a reakció, ami a felháborodás. Mégis vannak, akik védik őket (magukat), megtévesztő fotókról beszélnek és jön a „De hát máshol is van ám szemét”- féle szokásos, felelősséghárító duma.

Az eset egyébként tökéletesen hozza a libsik viselkedésmintáját: egyszer kapnak valamit, az persze nem elég, követelik maguknak, mert nekik az jár, majd, amikor megkapják, visszaélnek vele. Most épp a szemeteléssel, de maradjunk csak a Szabihídnál: a szabályok betartásával is ugyanezt csinálják, például, hogy nem szabad felmászni a hídra, de mégis ott ül mindenki. Minden a határfeszegetésről szól és a visszaélésről.

Ezerszer bizonyították már, hogy nem szeretik ők ezt a várost, hanem csak használják. Olyanok ők Budapest otthonában, mint a deviáns kamasz a családban. A szülei engednek a követelőzésnek, még a kedvében is akarnak járni, de minden ajándékot tönkretesz, elhasznál, mert még nem képes a megbecsülésre, de legalábbis egocentrikus. Aztán persze jön a hiszti, hogy mindenki más hibás, csak ő nem.

Most meg persze megy a megsértődés, meg az ujjal mutogatás a felelősségvállalás helyett. A „De máshol is van ám sok szemét” pontosan megfeleltethető a „De mások is kaptak ám egyest matekból” érvelésnek. Hihetetlen, hogy el kell magyarázni, de épp elég baj, hogy máshol is teleszemetelik a várost, nem kell egy olyan helyen is, ahol egyébként nem lenne ilyesmi, ha nem kapták volna meg ezek a nagyra nőtt tinédzserek játszani.

Szerencsére egész sokaknak egyértelmű, hogy az egyetlen elfogadható válasz a felelősségvállalás lenne és a következményekkel való szembenézés. Addig is lesz még pár nap hőbörgés, pár gerilla-szemeteszsák osztogatás. Pár nap múlva meg úgyis csinálnak valamit, ami miatt újra mentegetőzhetnek és kenhetik a felelősséget másra.