Támogatás
vasárnap, március 23, 2025
Támogatás
Támogatás

Nesztek, libsik! Egyáltalán nem drága – Íme az idei balatoni lángosárak – települések szerint, részletes térképen

0 megjegyzések 12 megtekintés

Csodálatos Balaton június 14-én és 15-én mintegy 30 balatoni települést járt körbe, és hasonlította össze a lángosok árait. Összeállításukból kiderült, hogy rémhír volt az 1300 forintos lángos – a legtöbb helyen 800 és 1000 forint között mozog a sima ára, míg a sajtos-tejfölösért is maximum 1500-1600 forintot kérnek el.

A portál ugyanakkor beszámolt arról, hogy a legtöbb vendéglátós az emelkedő alapanyagárak miatt vélhetően a közeljövőben emeli még az árakat, de a baloldali politikusok által emlegetett összeget még akkor sem fogják sehol sem elkérni.

Sokan hungarikumnak tartják

A lángos egyes feltételezések szerint a török hódoltság idején került a magyar konyhákba, mások szerint ókori római az eredete.

Ma már jellegzetesen magyaros ételnek számít, és bár nem szerepel hivatalosan a hungarikumok listáján, mégis sokan annak tartják

– írták.

Első írásos említése  a források szerint – az 1700-as évekből való, de története egészen a 14. századig nyúlik vissza, amikor a kenyérfogyasztás kezdett általánossá válni. Mivel a kenyérsütés nem volt mindennapos tevékenység, így a maradékból parázson sütve lángost készítettek, amely kitartott egészen a következő sütésig. A konyhatechnika fejlődésével a parazsat felváltotta a zsír vagy az olaj, a 19. századtól megjelent a sörélesztő, ami jelentősen csökkentette a kelesztés idejét. S mivel könnyen elkészíthető és nagyon ízletes, hamar elterjedt , vásárok, búcsúk kínálatának, strandbüfék választékának állandó részévé vált – derült ki a cikkből.

A térképet alább tekinthetik meg:

Forrás: csodalatosbalaton.hu

 

 

(mandiner.hu)

 

Mindenszo.hu kommentár: Gyurcsányék pampogtak, hogy 3 ezer forint a lángos! Nos, ez hazugság!

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.