Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Németh Péter agyilag zokni – Németh Péter nem érti, miről beszélt Orbán Viktor Tusványoson

0 megjegyzések 6 megtekintés

A Népszavától Németh Pétert is elveszítettük. Mármint agyilag. Ő nem érti.

Ha úgy tetszik fingja sincs. Nem érti, miről beszélt Orbán Viktor Tusványoson. Pedig világos beszéd volt, nem értjük, mit nem ért.

 

Szemezgetünk Németh Pétertől:

 

Strukturált előadás helyett egy apokaliptikus, széteső víziót adott elő.

És 24 óra elteltével sem jutottam közelebb, nem találtam meg a hetven perc igazi magját, nem állt össze bennem, mit is akart mondani a szónok. Higgyék el, teljes jóindulattal és távolságtartással kezeltem a beszédet, még a durva, náci ihletettségű kiszólásokat is odébb toltam (drogos tüntetők, kevertfajú nép, német gázhasználat).

 

De hiába a jóindulat, csak arra jutottam, hogy Orbán ezúttal képtelen volt megfelelni saját elvárásainak, ezáltal egy látszólag strukturált előadás helyett egy apokaliptikus, széteső víziót adott elő, amelyből csak annyi derült ki, hogy ezúttal összekeveri az okot az okozattal, nevetséges, helyenként ostoba következtetésekre jut. Arra például, hogy nekünk, magyaroknak 2030-ra kell csúcsformába lendülnünk, mert akkor már nettó európai befizetőként nekünk kell rendelnünk a zenét…

 

Ezt az utolsó mondatot csak azért emeltem ide, mert jól példázza, hol is tart a miniszterelnök, és talán azt is, hova tart. Most egyébként ott, hogy – egyedüliként – ő tudja, mi indította el az oroszok háborúját, és azt is, hogy mikor fog véget érni (tájékoztatásul: 2024-ben, amikor újra Trump lesz a Fehér Ház ura). Addig pedig: recesszió jön a világra, tehát a kimaradás politikáját kell megvalósítanunk. Két év van hátra a béke – Trump – elérkeztéig. Addig a világ recessziójából mi leszünk a lokális kivétel. Hűha, foglalom össze magamban: lehet, hogy nem a náci gondolatok jelentik a legnagyobb bajt?”

 


 

Eddig a sok hülyeség. Helyben vagyunk. Ha Orbán Viktor másképpen látja, mint a liberálisok, akkor Orbán Viktor náci. Világos beszéd.
A nácizás a végső érv, ha nincsenek érveid.

Németh Pétert elveszítettük. Agyilag.
Németh Péter agyilag zokni.

Szegény.

 

Függöny.

 

 

u.i: apropó! Németh Péter véletlenül nem náci? Gyanús a vezetékneve: Németh…

 

 

mindenszo.hu

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal!

 

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.