VASÚTI FELÜLJÁRÓVAL KÖTIK ÖSSZE A 2-ES METRÓT A HÉV-VEL
A korábbi tervektől eltérően vasúti felüljáró köti majd össze a 2-es metrót és a gödöllői HÉV végállomását – mondta el a Magyar Idők kérdésére Dorner Lajos, a projektet több mint tíz éve kezdeményező Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke.
A magasvasút az Örs vezér tere fölött áthalad a HÉV jelenlegi végállomásáig, csak egy szinttel feljebb, és itt gyalogoshíddal kapcsolódik a tér nagy bevásárlóközpontjaihoz. A magasban vezetett pálya előnye, hogy nem kell megbolygatni a gyalogos-aluljárót, sem pedig a közműveket. A magasvasút a teret elhagyva visszatér a felszínre, azonban a Sashalom és Mátyásföld egy részén a kéreg alatt halad. A járműveket úgy kell felszerelni – mondta a szakember –, hogy egyaránt rendelkezzenek a metrók alsó és a motorvonatok felső áramszedőivel, illetve legyenek képesek kezelni mind a metró, mind a nagyvasút irányítórendszereit és biztosítóberendezéseit. Technikailag mindez nem ördöngösség, hasonló megoldást alkalmaztak például az athéni 3-as metróban is – mondta Dorner Lajos.
Tarlós István főpolgármester közölte, hogy a támogatja a kezdeményezést, és a főváros az érintett kerületekkel „erőteljes lobbizásba” kezdett, hogy a projekt megvalósuljon. A főváros korábban forrást biztosított a tervezésre. Az elővárosi és a városi vonal összekötését az érintett fővárosi kerületek is erőteljesen támogatják. Riz Levente (Fidesz–KDNP) XVII. kerületi polgármester közölte, hogy hamarosan elkészülnek a metró- és HÉV-vonal összekötésére, valamint a rákoskeresztúri szárnyvonal kialakítására vonatkozó, öt ütemre osztott projekt első két ütemének engedélyezési tervei.
Ezek 2019 második felében rendelkezhetnek majd jogerős építési engedéllyel. A fejlesztés – amely közvetlenül megközelítőleg 320 ezer lakost érintene – rendezné és hatékonyan növelné a közösségi közlekedés kapacitását, kiváltható lenne számos buszjárat és csökkenne a légszennyezés – mutatott rá Riz Levente. Hozzátéve, hogy az utazási idő is a radikálisan csökkenne: Rákoskeresztúr városközpontból 25 perc alatt lehetne a Deák térre érni, a mostani egyórás utazási idő helyett. Kovács Péter (Fidesz–KDNP) XVI. kerületi polgármester pedig azt mondta: remélik, hogy a kormány támogatja majd a projektet, és a következő európai uniós támogatási ciklusban elindulhat a beruházás első üteme.

Fotó: BKK
A fejlesztés nyomán Budapest Rákoskeresztúr városközponttól 25 perc alatt el lehet majd érni a Deák teret
Egy hétfői sajtótájékoztatón a főpolgármester beszámolt a 3-as metró felújításának jelenlegi állásáról. Közölte, hogy várhatóan decemberben kezdődhet el az északi szakasz felújított alagútjának és állomásainak műszaki átadás-átvételi eljárása. A vonalon folyamatosan bontják a jobb oldali vágányokat, a bal oldalin zajlanak az építkezéssel összefüggő szállítások.
Az alagút tisztítási, mosási munkáit elvégezték már, akárcsak a próbaszigetelés-javításokat, ezeknek folyik a kiértékelése, és megkezdődött a régi tűzjelző rendszer bontása is. A fővárosi szocialisták által kezdeményezett népszavazással kapcsolatban azt mondta, hogy az, még ha sikeres lenne is, semmire nem kötelezi a fővárost.
Ezzel szemben a főpolgármester megegyezett a mozgássérültek egyesületének képviselőivel arról, hogy ahol lehet, építenek liftet (például a Kálvin téren), ahol nem, ott más eszközökkel segítik a mozgásukban korlátozottakat.
LEHET NÉPSZAVAZÁS A LIFTEKRŐL
Az MSZP szerint még ezen a héten elkezdődhet az ellenzéki pártoknak a 3-as metró teljes akadálymentesítését célzó népszavazási aláírásgyűjtése, ha a Kúria elutasítja a kezdeményezés ellen benyújtott fellebbezést. Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője úgy fogalmazott, hogy a mozgássérülteknek, a kismamáknak és az időseknek szükségük lenne a teljes akadálymentesítésre. Kiemelte, a megállókhoz épített lifteken kívül nem ismer más olyan megoldást, amely maradéktalanul kielégítheti az érintettek igényeit.
(forrás: Jámbor Gyula, magyaridok.hu)